Rogán
Antal (Fidesz) eredeti javaslata szerint a kormány felhatalmazást kap
2012-től arra, hogy rendeletben határozza meg a bruttó 300.000 forint
alatti munkabérek nettó értékének megőrzéséhez szükséges béremelés
elvárt mértékét. Az ezt nem teljesítő cégek két évig nem indulhatnának
közbeszerzési eljárásban, és költségvetési támogatást sem kaphatnának.
Patay
Vilmos (Fidesz) azt javasolja, hogy a kormány a munkabéremelés elvárt
mértékének részletes számítási szabályait is rendeletben határozza meg.
Az indoklás szerint erre azért van szükség, hogy ne az egyéb bérelemek
terhére történjen a személyi alapbér fejlesztése, ami összességében
nettó jövedelemcsökkenést okozhatna. A felhatalmazás ezen kívül azt is
lehetővé teszi, hogy a kormány meghatározza a béremelés számításához
szükséges egyéb részletszabályokat, például a vetítési alapot, és
időszakot.
Bánki Erik (Fidesz) módosítója – Patay Vilmos
előterjesztésével összhangban – kiegészíteni javasolja a kormány
rendeletalkotási felhatalmazását azzal, hogy béren kívüli juttatások
(így többek között az iskolakezdési támogatás, helyi utazására szolgáló
bérlet) mértékét milyen szabályok alapján lehet figyelembe venni a
munkabér nettó értékének megőrzése során .
