Belföld

Betiltották a corvinusos tüntetést

Betiltotta a rektor a csütörtök éjszakára meghirdetett Éjszaka a felsőoktatásért nevű corvinusos fórumot. Mészáros Tamás – aki előzetesen beleegyezett a megmozdulásba – szerdára meggondolta magát. A rendezvényt azonban megtartják a Fővám téren.

A Hallgatói Hálózat egy egyetemek között alakult csoport, amely egész
éjszakás programot
szervezett csütörtökre vitafórumokkal, kerekasztal-beszélgetésekkel
és zenével, hogy így tiltakozzon a készülő felsőoktatási törvény ellen. A
csoportosulás nem titkolt célja egy felsőoktatási érdekvédelmi szervezetet
létrehozása.

A szervezők két hete már egyeztették az egyetem rektorával a rendezvény
ötletét, akinek akkor nem volt ellenére a rendezvény. A szerdai egyeztetésen
azonban túlpolitizáltságra és technikai okokra hivatkozva betiltotta a
rendezvényt. A hallgatók erről, és az emiatt életbe lépő biztonsági
intézkedésekről kör-e-mailt kaptak.

Ezek szerint este 22 órától már senki sem tartózkodhat a főépületben, és előtte is csak az, akinek van corvinusos diákigazolványa, mert biztonsági emberek fogják ellenőrizni a hallgatói jogviszonyt este 18 órától. A Sóházat ekkor be is zárják, az épületben a dolgozók sem tartózkodhatnak bent az esti órákban. De a Főépületnek is csak az egyik bejárata lesz nyitva.

„A rendőrségnek már bejelentettük a csütörtök esti tüntetést, holnap – elvileg – megkapjuk az engedélyt. Este nyolctól a Fővám téren tiltakozunk a Corvinus vezetőinek döntése ellen, majd egy másik helyszínre megyünk, ahol megtartjuk azokat az előadásokat és vitákat, amelyek az eredeti programban is szerepeltek” – mondta este az eduline-nak a demonstráció egyik szervezője.

A betiltott rendezvény workshopjainak témája a felsőoktatás problémái, a politika és az ideológia
kapcsolata, valamint a fiatal generáció felelőssége lesz. Az eredeti program szerint az első blokkban Radó
Péter oktatáspolitikai szakértő (az fn.hu partnerblogja, az OktpolCafé egyik szerzője) beszélt volna, a másodikban Tamás Gáspár Miklós
filozófus, publicista volt a meghívott vendég, a harmadik témában pedig Gagyi
Ágnes, a Balpop műhely szervezője irányította volna a beszélgetést.

a rendőrök sem tüntetnek

Csütörtökön nem tüntethetnek a rendőrök, mert berendelték őket, hogy fokozott közbiztonsági ellenőrzést végezzenek. A Független Rendőr Szakszervezet szerint a rendőri vezetők ezzel az „alattomos” intézkedéssel akarják megakadályozni, hogy ők is csatlakozhassanak a szakszervezeti tüntetésekhez.

A rendezvény Facebook-oldalán már délután azt írták a szervezők: „mindenképpen
találkozunk holnap! Ez a történet is csak azt igazolja, hogy miért kellett
belevágnunk ebbe az egészbe. Figyeljétek az eventet ma délután és gyertek el
holnap!”.

Az egyik főszervező lapunknak megerősítette, hogy délután 16 órakor kérvényt adtak be a rendőrségen, hogy megtarthassák a Corvinus előtt a rendezvényt. Gyorsított eljárásban ennek legkésőbb holnap délután 16 óráig meg kell, hogy legyen az eredménye.

Mészáros Tamás rektor korábban önszerveződésre és ellenállásra buzdította a hallgatókat az egyetem önállóságának megvédése érdekében. A Hallgatói Hálózat képviselői a korábbi rektori beleegyezés után szerdán már a részletekről akartak tárgyalni, ekkor azonban már nemleges választ kaptak. „Kiderült, hogy meg kell erősíteni az ügyeletet, ez azonban költség, amit a Hallgatói Hálózat nem tud állni. Emellett úgy éreztem, hogy az egész egy olyan politikai rendezvény lesz, amely nem tesz jót a Corvinusnak” – mondta az eduline.hu-nak Mészáros Tamás, aki arra a kérdésre nem tudott válaszolni, hogy június 16-án miért kell majd diákigazolvány az épületbe való belépéshez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik