Belföld

Navracsics: a kormány a felelõs a 300 forintos euróért

A kormány képtelen kezelni az egyre súlyosbodó válságot, ezt láthatjuk a 300 forintos euróban - hangzott el Navracsics Tibor sajtótájékoztatóján. Igaz, ezt még 2009-ben jelentette ki a mai közigazgatási miniszter. Ma az MSZP mondta szinte ugyanezt az Orbán-kormányról.

„Ma délre a forint elérte a 300-as euró-átváltási árfolyamot. Senki sem tagadhatja, hogy ez egy lélektani határ. Egyrészt azért, mert a devizahitelesek nehézségeit tovább fokozza, másrészt azért, mert ez az egyetlen szám jól jelzi a kormányzati politika kudarcát – mondta a Navracsics Tibor 2009. február 3-án. Hozzátette: „azt láthatjuk, hogy a kormány cselekvés helyett konzultál, nyilatkozik és jobb híján a Fideszt szidja. Ez nem politika, ez nem válságkezelés”.

„A kormány bûnös felelõtlenséggel folytatott gazdaságpolitikájának újabb bizonyítékaként a forint – 2009 februárja óta elõször – átlépte a háromszázas rémálomhatárt” – írja mai közleményében az MSZP. A dilettáns gazdaságpolitikát, a párt szerint, azonban nem csupán önmagában a 300 forintos euró ténye bizonyítja, hanem az is, hogy a Matolcsy György által benyújtott 2012-es költségvetés az euroövezeti válság közepette továbbra is 268 forintos árfolyamon alapszik, holott egyetlen pénzpiaci elemzõ sem akad, aki 280 forint alatti kurzussal kalkulálna.

Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy azonnal korrigálja a 2012-re benyújtott, nyilvánvalóan vágyálmokra alapozott költségvetés tervezetét, és álljon elõ egy felelõs, az ország valós gazdasági helyzetébõl kiinduló és a negatív nemzetközi folyamatokkal számoló programmal – zárul a Navracsics nyilatkozata idejében még kormányzó párt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik