Belföld

A város, ahol megáll az élet

Esztergomban semmi sincs, és erről senki nem tehet. Videó.

Esztergomban nagy a baj. Nincs közétkeztetés, tömegközlekedés, és este talán már közvilágítás sem lesz. Van viszont egy kétharmaddal megválasztott független polgármester és egy elsöprő fideszes többségben lévő képviselő-testület. A polgármester és a Fidesz-frakció több mint egy éve háborúzik. Még senki nem nyert, de az esztergomiak folyamatosan veszítenek.

A főszereplők

Meggyes Tamás, aki 1999 novemberében átveszi a város irányítását ügyvezető polgármesterként 2000 tavaszától már teljes jogú polgármesterként vág neki a feladatnak. A parlament honlapján elérhető életrajzában kiemeli, hogy a város neki köszönheti, a Mária Valéria híd újjáépítését, meg azt is, hogy 2005-ben újra fürdőváros lett Esztergom. 2010-ben azonban ez is kevés ahhoz, hogy megnyerje az önkormányzati választásokat. Miközben a képviselő-testületben szinte csak fideszesek ülnek, Meggyest egy ismeretlen független jelölt a földbe döngöli.


Fotó: MTI / Illyés Tibor

Tétényi Éva kétharmados szavazataránnyal nyeri a 2010-es választást. A civil építész mögé a Fideszt kivéve, minden párt felsorakozott a választásokon. A testületbe 10 fideszes képviselő kerül, mellettük egy-egy mandátumot szerez az MSZP, a Jobbik, az LMP és Vállalkozók Pártja. Vagyis új a polgármester, de esélye sincs bármit megszavaztatni, amit a Fidesz nem támogat.


Fotó: MTI / Máthé Zoltán

A kezdet

A választások után azonnal fellebbezést nyújt be a Fidesz. A Területi Választási Bizottság azonban elutasítja azt. Kisebb huzavona van már az első napokban is. Hol kapjon irodát az új polgármester? Mert a polgármesteriben még Meggyes Tamás dolgozik. Rendőri és frakciósegítséggel kiköltözik. Steindl Balázs frakcióvezető szerint Tétényi Éva elállta a volt polgármester élettársának az útját, ezért hívták ki a rendőrséget. Tétényi Éva szerint ő csak a leltárra volt kíváncsi. Óriási a feszültség a városban.

Az alakuló testületi ülésen már alpolgármestert sem sikerül választani. Közben megérkeznek az Állami Számvevőszék emberei, nem sokkal később Tétényi bejelenti, hogy a város adóssága 25 milliárd forint. 10 nap múlva először kapcsolják ki a közvilágítás egy részét a városban. Kívülről úgy tűnik, egyik fél sem akarja igazán rendezni a konfliktust.


Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

Egy esztergomi azt mondja szerkesztőségünknek, hogy 3 hónap alatt olyan mély árkok keletkeznek a felek között, hogy azt már nem lehet betemetni. Talán ezt gondolja Tétényi is, amikor januárban Széchenyi térre összehívott népgyűlésen bejelenti, hogy a testület fideszes többségének szavazataival elfogadott válságköltségvetés jogkövető magatartással nem hajtható végre, ezért az Alkotmánybírósághoz fordul; egyúttal megemlíti, a testület feloszlatását, és új választások kiírását.

Nagy a baj

A tél végén az Állami Számvevőszék nyilvánosságra hozza a város előző évekbeli gazdálkodását átvilágító jelentését. Tétényi Éva abból kiemeli: a város minden lakójára 600 ezer forint adósság jut. Tavaszra Tétényi odáig megy, hogy adósságrendezési eljárást indít. Sokak szerint ez veri ki igazán a biztosítékot a helyi Fideszben. A polgármester nem sokkal később elgyalogol híveivel a fővárosba egy a kormánynak címzett petícióval. Közben nem hívja össze a testületi üléseket. Vagyis az idő múlásával élesedik a konfliktus.

Ősszel a Raiffeisen Bank levélben figyelmezteti Tétényi Évát, ha nem rendezi Esztergom adósságát, fegyelmi felelősségét fogja kezdeményezni. A polgármester válaszlevelében azt írta, hogy vagy bért fizet az embereknek, vagy a bankok követelésének tesz eleget.

Esztergomi polgárok szerint tarthatatlanná vált mára a helyzet. A hír24-nek nyilatkozó helyiek azt mondják, nem gondolták volna, hogy egy olyan polgármester, aki még díjat is kapott „Esztergom szépítéséért” 2006-ban a Meggyes vezette várostól ennyire patthelyzetbe kerül.

A polgármester szerint több ponton kísérteties a hasonlóság városa és Magyarország között.

Mi van, most mi van?

Esztergomban szerdától nincs közétkeztetés a gyermekintézményekben és a szociális központban, illetve megszűnik a közvilágítás, miután a helyi képviselő-testület kedden, határozatképtelenség miatt, nem tudott dönteni a két szolgáltató, a Hungast Esztergom Kft., illetve a Tivi Kft. számláinak a kifizetéséről. A Hungast a kórházon kívül sehova nem szállít. A közétkeztetés szüneteltetése 18 intézményt érint. Az önkormányzat működésképtelensége mást is fenyeget a városban. A tartozások miatt már megkezdték a telefonok kikapcsolását, és elképzelhető, hogy az áramot és a gázt is kikapcsolják az intézményekben.

A Hír24-nek Bánhidi Vajk Fideszes képviselő azt mondta, egyetlen megoldás van. A plgármester lemondása. Tétényi Éva pedig azt mondta, ha ez a megoldás, lemond. Vagy nem. Részletek a videóban.

Olvasói sztorik