A déli végeken soha nem honolt béke, az oszmán katonaság folyamatosan kisebb-nagyobb betörésekkel zaklatta a lakosságot. Rabolt, gyújtogatott, aláásta a morált és pánikot keltett – ez is kiderült sorozatunk előző részéből. Majd 1435-től ezek a portyák jól érzékelhetően intenzívebbé váltak, 1436-ban komolyabb támadás érte Havasalföld irányából Délkelet-Magyarországot, erre válaszul a magyarok még ugyanabban az évben az oszmán vazallus Szerbia területére vezettek hadjáratot. A helyzet kezdett olyannyira tarthatatlanná válni, hogy a rendek sürgették Luxemburgi Zsigmond királyt: jöjjön haza, és vonuljon az oszmánok ellen – a király ugyanis Itáliából frissen visszatérve a Cseh Királyságát igyekezett éppen birtokba venni. „A 70 éves, rokkant, beteg uralkodó azzal biztatta a rendeket, hogy indul, és személyesen vezet hadat a török ellen, de végül nem érkezett meg: 1437 decemberében, hazatérőben, a morvaországi Znojmóban meghalt” – mondja a 24.hu-nak Dr. Pálosfalvi Tamás történész, az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja tudományos főmunkatársa a mohácsi csatát bemutató sorozatunk folytatásában. A Zsigmond halála utáni védelmi erőfeszítések jönnek, a történet főszereplője ezúttal Hunyadi János.
24.hu
A hosszú, védekezésre épülő stratégia után Hunyadi János támadást támadásra halmozott a török ellen, a magyarok elhitték, hogy győzhetnek. Hunyadi ott ütötte a törököt, ahol érte, mígnem a kezdeti sikerek után a szultáni sereg ismét megmutatta, hogy legyőzhetetlen. A nándorfehérvári diadal végül újabb, immár a magyarok számára pozitív tanulságot hozott. Hunyadi János küzdelmeivel, török elleni stratégiájával folytatjuk a mohácsi csata 500. évfordulója alkalmából indított cikksorozatunkat.
Ajánlott videó
- 09:33 Bob Dylan úgy ment a pápához, mintha csak a sarki boltba ugrott volna le
- 09:22 Kutatás: a magyarok inkább nem hiszik el Orbán Viktor történetét a beszervezésről
- 09:19 „Életemben már sokkal rosszabbat is átéltem” – mondta a kilenc gólt kapó csapat edzője
- 09:08 Az ősz eddigi leghidegebb reggelén vagyunk túl
- 08:59 Török Gábor az ügynökaktákról: A kapkodás képes megölni a bizalmat
- 08:59 Elérhetetlenné váltak a BKK-s mobiljegyek és bérletek több utazó számára
- 08:45 1,3 millió androidos készüléket fertőzött meg a Google kínai partnere
- 08:22 Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban
- 08:21 A Tisza-kormány elkerülő utakat tervez a több települést terhelő 442-es főút mentén
- 08:13 Újabb milliókat akartak kicsalni egy nőtől, de a pénz helyett már a rendőrök várták őket
- 07:52 Felcsúton jutott egy főre a legmagasabb tőkejövedelem az országban
- 07:41 Földön fekvő ellenfelét taposta meg, villant a piros lap
- 07:30 Surányi György: Megkísérelték a beszervezésemet, de azonnal megtagadtam
- 07:27 Az ÁSZ-elnök fellebbezett annak érdekében, hogy kirúgják az Integritás Hatóság vezetőjét
- 09:07 Vonattal ütközött és elpusztult egy matuzsálemi korú parlagi sas
- 21:36 Lezuhant a NASA űrtávcsöve, mutatjuk, hol lépett be a légkörbe
- 06:48 A Netanjahu-ellenes erők vezetőjét bízhatják meg a kormányalakítással Izraelben
- 08:22 Ügynökakták: Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az adatbázisban
- 23:26 Kilenc gólt rámolt be Bajnokok Ligája-ellenfelének a Como
- 07:00 Mit lehet tudni az MCC-birodalom feladatait átvevő állami társaságról?
- 16:43 Akció közben csaptak le a Bűnvadászokra, megtudtuk, miért vittek be kilenc tagot a rendőrök
- 19:40 Ügynökakták: a katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködők nevében
- 18:49 „Semmi másra nem tudok gondolni, csak Jesúsra és a fájdalomra” – megszólalt a kapus, aki Jesús de Miguellel ütközött
- 18:04 „Nem akarok mentegetőzni, borzalmasan dühös vagyok az akkori önmagamra” – Gyurgyák János elismerte, hogy beszervezték
- 07:41 Földön fekvő ellenfelét taposta meg, villant a piros lap
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
