„Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, és ha a törvényekben, illetve az adózás rendjéről szóló törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, illetve fizetési könnyítést engedélyez.”
Ki gondolná, hogy a rettenetes szigorú Nemzeti Adó és Vámhivatalt (NAV, avagy lánykori nevén APEH) a törvény méltányosságra kötelezi? Nem is akárhol: rögtön az első paragrafusban. Az alapelvek között. És vajon ki gondolná, hogy a méltányos eljárásra bizony még a helyi adókat beszedő önkormányzat is köteles?
Méltányosság. Jelentése a magyar köznyelvi szavak értelmező szótára szerint: előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Bővebben: „igazságos hozzáállás, amikor egy személy egy másik személyt vagy annak bizonyos cselekedetét, kérését úgy bírálja el, hogy a személy érdemeit, a helyzet körülményeit is figyelembe veszi. Ez azt jelenti, hogy nem csupán azt nézi, amit “betű szerint” kell, hanem tágabb nézőpontból az egészet átfogja, és még további tényezőket is figyelembe vesz, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy igazságosabb döntést hozzon meg, pontosabb véleményt alakítson ki.”
Most akkor már egészen pontosan tudjuk, miről is beszélünk. Nézzük meg, vajon mit értenek méltányosságon az önkormányzat saját „értelmező szótárában”.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy adóalany. Ennek az adóalanynak volt egy világtalan fia. Mindketten ugyanabban a házban laktak, egyikük az emeleten, másikuk a földszinten. Ez az emeleten lakó adóalany bizony egy megátalkodott, engedetlen mihaszna teremtés volt. Felnevelt ugyan két gyereket, vak fiát egyetemre járatta és megtanította önállóan élni, olyannyira, hogy még azt is megengedte neki, hogy egyedül lakjon az ő földszinti garzonjában. Nem átallott drága pénzért beszélő programos laptopot venni neki, ahelyett, hogy szigorúan megparancsolta volna, ugorjon már el az önkormányzathoz egy kis segélyért. És ez még nem minden.
Történt vala – még akkortájt, amikor ez a felnövekedett gyermek leköltözött a földszintre – hogy az a pernahajder anyja nem jelentette ki őt az első emeleti lakásból, hogy ugyanakkor be is jelentse ugyanannak a háznak a földszinti lakásába. E súlyos mulasztás elkövetésekor olyan mondvacsinált indokokat talált ki, hogy ő bizony nem szeretne új személyi iratok után szaladgálni, meg a bankba és még Isten tudja hová loholni, hanem inkább otthon ül, az emeleten, és sok-sok cikket ír. Na persze, hogy ez a végtelenül mohó asszony azért dolgozott olyan sokat, hogy kifizethesse mind a két lakás rezsijét, víz-, gáz- és telefonszámláját, mi több, még a 10 éves autóját is abból a rengeteg pénzből tartotta fenn, amit így keresett.
Éltek, éldegéltek ebben a jogilag rendezetlen, kusza anarchiában, amikor is eljött az igazság pillanata. A megátalkodott emeleti asszony egyszer csak kapott egy felszólítást, hogy fizetné már be azt az építményadót, ami a bérbe adott, és néki vélhetőleg rengeteget jövedelmező, földszinti lakása után az önkormányzatnak jár.
Szaladgála is rémülten az emeleti asszonyság a fűhöz, meg a fához. Írá szép, megható, igaz levelét az méltóságos önkormányzatnak, hogy ne tegye ezt vele, nem keres ő semmit, de semmit azon a kis lakáson, hiszen ő tartja el azt a lakást is, meg szegény vak gyerekét is. Elismeri ő rettenetes mulasztását, ígéri, hogy ilyen soha, de soha többé elő nem fordul, máris intézkedik. Higgyék el neki, ha papír nincsen is róla, az egész ház tanúsítja, hogy az a gyermek teljesen életvitelszerűen lakozik ottan a földszinten. Van nékije elég baja, legyenek hát méltányosak, hadd ne fizessen egy újabb adót, nincsen néki arra pénze.
Már hogyne lenne, válaszolá dörgedelmesen a kérelmét ridegen elutasító fölséges hatóság. Számoljon csak, osszon, meg szorozzon, adjon össze, meg kivonjon, és üstöllést rájön arra, hogy az egy főre eső jövedelmük még az ötvennyolcezer forintot is kerek száz forinttal meghaladja! És ehhez még laptopjuk is van? Egy ilyen országban, ahol köztudottan negyvenhétezer forintból is meg lehet élni!
De azér’, hogy lássa ám ez az elvetemült adóelkerülő bitang némber, hogy méltányos hozzá a hatóság, mindjárt átváltanak ők igazán emberibb hangnemre abban az elutasító levélben. Adának néki jobbnál jobb életviteli tanácsokat. Amennyiben „az átlagosnál jobb vagyoni és jövedelmi helyzettel bíró adózó nem tudja kigazdálkodni az építményadó összegét, az ingatlant zálogjoggal tudja megterhelni, illetőleg értékesítheti ingatlanait, vagy ingóságait is az esedékes adó megfizetése érdekében.”
Nahát, milyen igaz! Miért is nem értékesíti ingatlanait? Ja, hogy benne laknak? Hát aztán? És az ingóságok? Az, hogy mindkettőjüknek van laptopja, vagy mifene? Ja, hogy azzal dolgoznak, meg tanulnak? És ha eladják, egyáltalán nem tudnának pénzt keresni? Na és? Fogadjunk, hogy van ott még más kincs is milliomoséknál! Különben is hová szórták el azt a rengeteg pénzt, amiből az átlagnál jobban élnek?
Ismételjük el még egyszer, amit megtanultunk, hisz ismétlés a tudás anyja. Tehát: a méltányosság az annyi, mint előzékenység, figyelem, nagyvonalúság. Igyekeztem ezt a törvényi alapelvet egy gyakorlati példával is illusztrálni. Remélem méltányos és kellőképp meggyőző voltam.
