Poszt ITT

Tóásó a börtönhierarchia csúcsán

30 évet is kaphat Tóásó Előd, ha hatodjára összejön ellene a vádemelés. A testvérét kérdeztük.


Fotó: MTI/AP/Juan Karita

Hol tart most Tóásó Előd ügye?

Jelenleg vádemelési szakban vagyunk. Most már hat hónapja igyekeznek vádat emelni és ez a mai a hatodik alkalom, hogy ezt a vádemelési tárgyalást megpróbálják megtartani. Most úgy néz ki, hogy ma, vagyis szerdán reggel 10 órakor bolíviai idő szerint elkezdődhet a tárgyalás. De tegnap délután még La Pazban voltak…

Milyen állapotban van a testvére?

Most azt mondhatom, hogy jó állapotban van. Muszáj neki jó állapotban lennie! Muszáj kitartania, mint ahogyan nekünk is, mert mindannyian tudjuk, hogy ezt csak az idő oldhatja meg. Addig meg ép testtel és ép aggyal kell kivárni. Szerencse a bolíviai börtönviszonyok között, hogy Előd egy borzasztóan konfliktuskerülő ember, vagyis ha belekötnek is inkább félreáll. És hát az az igazság, hogy aki nem ismeri a börtönben az ügyet, csak azt tudja, hogy „terrorista”, az pont ezért nem bántja. Mert a börtönhierarchia csúcsára helyezik Elődöt. Persze csak azok a rabok, akik semmit sem tudnak az ügyről.

Van kapcsolatuk a magyar hatóságokkal? Segít bárki innen?

Ez egy nagyon bonyolult dolog. Bolíviában nincs Magyarországnak képviselete. Van egy tiszteletbeli konzul, aki azért nem valami nagy hatóság. Azonban ő egy nagyon kedves és segítőkész öregúr, aki sokat segít Elődnek – inkább lelkiekben. Persze látogatja és – mivel orvos – rendszeresen megvizsgálja és gyógyszert is visz neki. Ezen túl nagyon nehéz a helyzet. Persze írnak levelet a bolíviai kormánynak itthonról, de hát választ sem kapnak…


Fotó: MTI / Soós Lajos

Tóásó Előd 2009. április 16-a óta van börtönben. Miből lehet finanszírozni ezt?

Úgy vagyunk az ügyvéddel, hogyha van pénzünk akkor fizetünk, ha nincs akkor nem. Ez van. De ennél sokkal nagyobb baj, hogy Bolíviában az elítéltek semmilyen ellátást nem kapnak. Vagyis mindent nekünk kell itthonról finanszíroznunk. Ahogy nézem, ez még egy ideig így is marad.

Az egy ideig mit jelent? Mire számítanak? Mikor lehet ennek vége? Van legjobb és legrosszabb forgatókönyvük?

A bolíviai kormány már megmondta, hogy 30 évet szeretnének kiosztani, kegyelmi lehetőség nélkül. Ennél rosszabb forgatókönyv nem hiszem, hogy létezik. Illetve persze, van ennél rosszabb. Ha megölik a börtönben. De ebbe bele sem merünk gondolni…Jobb forgatókönyv az idő „rövidülése”. Arrafelé nem arról híresek az országok, hogy sokáig tartó kormányaik vannak. A most vasárnapi egyik választáson már látható volt, hogy az emberek nem elégedettek ezzel a kormánnyal. Ha buknak, akkor ennek az ügynek is remélhetőleg vége lesz. Csak azt kell kivárni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik