A foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és más bűncselekmény miatt dr. G. Ágnes ellen a BRFK bűnügyi főosztály életvédelmi osztályán folyamatban lévő büntetőügyben a bűnismétlés veszélyére tekintettel meghosszabbította dr. G. Ágnes gyanúsított házi őrizetét az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb szeptember 21-ig. A végzés nem jogerős.
A Budapesti II. és III. Kerületi Ügyészség indítványozta, hogy a bíróság további három hónappal hosszabbítsa meg a gyanúsított házi őrizetét.
A Fővárosi Bíróság március végén, első fokon két év letöltendő fogházbüntetésre ítélte, továbbá öt évre eltiltotta a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától Geréb Ágnest egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt.
Geréb Ágnes és társai kegyelmi kérelemmel fordultak Schmitt Pál köztársasági elnökhöz, arra hivatkozva, hogy az otthon szülés szabályai kialakulóban vannak. A Fővárosi Bíróság hétfőn közölte, hogy a köztársasági elnök elutasította a vádlottak eljárási kegyelem iránti kérelmét.
