A Központi Statisztikai Hivatal előzetes adatai szerint augusztusban 5922 gyermek született és 9452 ember halt meg Magyarországon. 2025 azonos hónapjához képest a születések száma 7,4, a házasságkötéseké 12 százalékkal alacsonyabb, a halálozásoké pedig 0,9 százalékkal magasabb volt.
Idén augusztusban 5633 pár kötött házasságot, 12 százalékkal, 739-cel kevesebb, mint egy évvel korábban.
A KSH közleménye szerint ezer lakosra 7,4 élve születés és 11,8 halálozás jutott. Az élveszületési arányszám 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb, míg a halálozási arányszám 0,2 ezrelékponttal magasabb volt, mint 2025 augusztusában. Az ezer lakosra jutó természetes fogyás (0,7 ezrelékponttal) 4,4 főre nőtt. Ezer lakosra 7,0 házasságkötés jutott, 0,9 ezrelékponttal kevesebb, mint az előző év augusztusában.
Ezen belül január–márciusban 3,4, május–augusztusban 4,7 százalékkal kisebb, míg áprilisban 1,8 százalékkal nagyobb volt az élve születések száma, mint az előző év azonos időszakaiban. Ezer 15–49 éves nőre 34,7 élve születés jutott, 0,4 ezrelékponttal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Ebben az időszakban a teljes termékenységi arányszám egy nőre becsült értéke 1,29, ez egy évvel korábban 1,31 volt.
A KSH által az MTI-nek küldött közlemény szerint
Január–márciusban 6,9, májusban 0,9 százalékkal kevesebben, míg áprilisban 1,7, június–augusztusban 0,8 százalékkal többen hunytak el, mint az előző év azonos időszakaiban.
A születések és a halálozások egyenlegeként
