Vannak olyan műalkotások, amelyeket az emberek álmukból felébresztve is képesek azonosítani: ebbe a kategóriába tartozik Leonardo da Vinci Mona Lisája, Az utolsó vacsora, de nyilvánvalóan ide sorolhatjuk Michelangelo Dávidját, vagy Sandro Botticelli legismertebb festményét, a Vénusz születését is, hiszen nem csak reprodukciókként, falra kerülve, de reklámokban, ruhadarabokon, illetve divatkiegészítőkön is visszaköszönnek.
Az Ószövetségben Góliáttal harcoló fiú, illetve a szerelem, a szépség, és a termékenység római istennőjének alakja Budapesten egymás társaságában is látható – hívta fel figyelmünket egy olvasónk az óbudai Virág Benedek utcában lévő házfalra feszített közös képükre:




A szürreális műről a Google utcanézeti képei alapján egyértelművé vált, hogy 2022-ben kerülhetett a tűzfalra – az egy évvel korábbi felvételen ugyanis még semmi nyoma –, a célja pedig első látásra is az lehet, hogy az alakok lábánál néhány évvel korábban felépült Virágos Társasház (2018–2019) legalább egy lakójának örömet szerezzen.


