Kultúra

Új lappal indul a Bánk bán Los Angelesben

Erkel Ferenc Bánk bán című operájának Los Angeles-i bemutatása a 2012/2013-as évadban tekinthető reálisnak.

A NEFMI kultúráért felelős államtitkársága az előadással kapcsolatos tárgyalással Igric Györgyöt, a Filharmónia Budapest Nonprofit Kft. ügyvezetőjét bízta meg. Igric György augusztus 31-én utazik Los Angelesbe.

A lényegi kérdéseket, például hogy hány Bánk bán-előadás illeszthető a soron következő – esetleg valamelyik későbbi – évad bérleti programjába, a tárgyalásokon lehet tisztázni. A konzultáción Igric György találkozik a projektet támogató, főként a térségben élő magyarokból és magyar származásúakból álló körrel, valamint a Los Angeles-i magyar főkonzulátus vezetőjével.

Elekes Botond, a szaktárca államtitkárságának kabinetfőnöke szerint az opera Los Angeles-i bemutatása a 2012/2013-as évadban tekinthető reálisnak, de az csak a tárgyalások után dől el, hogy a költségvetésben a produkcióra rendelkezésre álló 200 millió forintot mennyivel szükséges – hazai és amerikai támogatásokból – kiegészíteni.

A magyar kulturális kormányzat ragaszkodik a Nádasdy-Rékai-verzió jelmezes, jelenetekben előadott változatához. A Los Angeles-i Operaház becslése szerint a produkció teljes költsége – 115 dolláros (mintegy 20 ezer forintos) jegyárakat feltételezve – 2,3 millió dollár (több mint 400 millió forint) lehet.

Az Erkel-opera bemutatóját eredetileg idén novemberben tartották volna a Plácido Domingo vezette Los Angeles-i Operaházban. Plácido Domingo, aki elkötelezettje a magyar kultúrának, ezután kifejezte: nyitott arra, hogy új lappal kezdődjenek a tárgyalások a premierről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik