Kultúra

Ismét Budapesten lép fel a Nightwish

Négy év után jövő tavasszal ismét Magyarországon koncertezik a szimfonikus metálzene legnépszerűbb zenekara, a finn Nightwish.

A csapat idén decemberben megjelenő új stúdióalbuma, az Imaginaerum turnéja keretében érkezik 2012. április 29-én a Papp László Budapest Sportarénába. A hazánkban többször is megfordult együttesnek ez lesz a második koncertje Budapesten az eredeti énekesnőjüket, Tarja Turunent felváltó Anette Olzonnal a mikrofonnál, és már az egyik előzenekarról is lehet tudni: a finn sztárokat a honfitárs Battle Beast biztosan elkíséri hazánkba.

A Nightwisht 1996 nyarán alapította meg Tuomas Holopainen billentyűs-dalszerző, aki együtt járt a helsinki Sibelius Akadémiára Tarja Turunen énekesnővel. Noha Holopainen először akusztikus hangszerelésben gondolkodott, Turunen klasszikus, ugyanakkor erőteljes énekstílusa arra késztette, hogy dobbal és elektromos gitárral szólaltassák meg dalaikat, és ezzel tulajdonképpen meg is született a zenekar jellegzetes hangzása, amelyben a szimfonikus zenével keveredik a heavy metal. 2005-ben öt nagysikerű lemez után az együttes és az énekesnő útjai elváltak, helyére pedig megérkezett Anette Olzon – a télen boltokba kerülő Imaginaerum a 2007-es Dark Passion Play után már a második vele készült Nightwish-album lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik