Magyar Péter is örömmel részt venne a Tusnádfürdőn tartott közéleti fórumon, mert szerinte „Tusványos mindig üde kivétel volt a párbeszédet és érdemi párbeszédet egyre inkább mellőző magyar politikai életben”.
Sajnos a szervezők úgy döntöttek, hogy nem tartanak igényt a legnépszerűbb magyar párt vezetőjének részvételére, inkább meghívják – a demokráciát elbábozandó – a társadalmi támogatással nem rendelkező és a megszűnés szélén álló LMP és MSZP képviselőit
– írta Facebook-oldalán a Tisza Párt elnöke.
Magyar szerint jó lenne, ha nem csak üres szlogen lenne az, amit Tusványos mindig hirdetett magáról, hogy a párbeszéd fóruma, „ahol érdemi, baráti, tiszteleten alapuló vita folyhat különböző politikai erők között”.
Tusványos közpénzből is működik, az adófizetők pénzéből – mindenféle politikai nézetű ember pénzéből, ezért Magyar szerint a szervezőknek erkölcsi kötelessége, hogy biztosítsák a sokszínűség és a valódi párbeszéd lehetőségét.
Innen is jelzem, hogy szívesen részt veszek a fesztiválon és örömmel kiülök a nagyszínpadra Orbán Viktor leköszönő miniszterelnökkel egy érdemi eszmecserére. Már ha a bátor utcai harcos szemtől szembe is olyan bátor, mint ahogyan azt a propagandában hirdeti magáról
– írta Magyar Péter.
Frissítés:
A felvetésre a Fidesz részéről Menczer Tamás válaszolt, kicsizéssel. „Te Kicsi! Te a záport nem tudod megkülönböztetni a vihartól! Pedig az nem nehéz…Mit akarsz te Orbán Viktortól?!”
