Belföld

Századvég: törvényszerű csapások jöhetnek

Jelentősen javult az állam hatékonysága a tavalyi országgyűlési választások után, miközben a pártrendszer gyakorlatilag még mindig a tavaly áprilisihoz közeli állapotokat tükrözi a Századvég Alapítvány szerint.

Kern Tamás, a Századvég Alapítvány tudományos főmunkatársa az előző évi országgyűlési választásokat követően eltelt időszakot értékelte. „A Fidesz-KDNP egy új kormányzati szerkezetet alakított ki, miután a 2006-ban létrehozott struktúra láthatóan „teljesen lebénította” a közigazgatást. Az első év tapasztalatai alapján egyértelműen hatékonynak bizonyult például a miniszterelnök-helyettesi pozíció bevezetése, vagy a közigazgatás és a politika világát különválasztó új államtitkári rendszer életbeléptetése, hasonlóan az egyablakos kormányhivatalok megnyitásához” – mondta el Kern.

A Századvég főmunkatársa szerint a sikerek mellett ugyanakkor talán érdemes lenne megfontolni a humánerőforrásokkal gazdálkodó „csúcsminisztérium” különbontását, hiszen „egy személy nehezen képes egyszerre oktatási, egészségügyi és szociálpolitikai kérdéseket is kezelni”.

Kern Tamás emellett törvényszerűnek nevezte, hogy akár a helyi és az országos politika összecsapásához vezethet a válság miatt nehéz helyzetbe került önkormányzatok feladatainak újragondolása, így például az oktatás és az egészségügy esetleges állami centralizációja.

Az elemző az elmúlt egy év eredményei között említette még, hogy a választásokat megelőző négy évvel szemben látványosan visszaszorult az állami korrupció mértéke. Kern Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a Fidesz egy évvel ezelőtti szavazóinak kis része ugyan elbizonytalanodott, de eközben egyetlen ellenzéki, vagy új párt sem tudott hiteles alternatívát felmutatni.

Mint mondta, az LMP-t és a Jobbikot egyaránt generációs és régiós törésvonalak jellemzik, míg az MSZP esetében továbbra is a „hitelvesztés” állapota áll fenn. Kern Tamás úgy látja, a fiatal, fővárosi értelmiség körében népszerű LMP számára a vidéki pártszervezet kialakítása és egy egyértelműen beazonosítható vezető kijelölése eredményezhet sikert, míg a fiatal diplomások által szintén támogatott Jobbik az ország leszakadó területein, illetve társadalmi rétegeiben használhatja ki a kormány esetleges hibáit.

Hozzátette: az MSZP-ben még mindig nem dőlt el ki lesz a párt igazi vezetője, így Mesterházy Attila és Gyurcsány Ferenc éles küzdelmet vívhat egymással, ami akár a szocialista párt megszűnéséhez is vezethet. A Századvég főmunkatársa szerint a pártválasztásukban bizonytalanok magas száma ellenére egyelőre az anyagi és a személyi feltételek is hiányoznak ahhoz, hogy egy új, az ország vezetésére hitelesen aspiráló politika szereplő jelenjen meg a porondon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik