Az igazságügyi tárca korábbi szakállamtitkára azt is hangsúlyozta: az Ab létszámának növelésével az – általa korábban támogatott – alkotmányjogi panasz veszélyes jogintézménnyé válhat.
Gadó Gábor arról is szólt, hogy az alaptörvény-javaslatban nem szerepel az Országos Igazságszolgáltatási Tanács, így nem tudni, hogyan alakul a jövőben a bíróságok igazgatása, felügyelete, és azt sem, hogy ki jelölheti majd a bírákat.
Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-KDNP javaslata szerint a bírók szolgálati jogviszonya 62 éves korban véget ér, úgy fogalmazott: a bírósági vezetők nyugdíjazása az igazságszolgáltatás átalakításának egyik eszköze lehet.
