A dokumentum szerint a kormány ragaszkodik ahhoz, hogy „a betegek terhe ne növekedjen”, miközben a támogatott gyógyszerek után befizetett 12 százalékos adót akár 50 százalékra is emelhetik.
Az elképzelések szerint július elsejétől a 12 százalékos különadót 18 százalékra emelik. Ettől 3,9 milliárd forint „megtakarítást” várnak a gyógyszerkasszában. A 25,9 milliárdhoz még hiányzó összegből további egymilliárd forintot az orvoslátogatói díj emeléséből, négymilliárdot a generikus programtól, másik négymilliárdot a már januárban bevezetett kombinációs gyógyszerek árának fixesítéséből és ötmilliárd forintot a koleszterincsökkentők támogatásának felülvizsgálatától várak.
Ha ezek nem váltják be a „hozzá fűzött reményeket”, akkor „hatósági ár vagy hasonló eszköz bevezetése” is jöhet – olvasható a portfolio.hu hírportálon. Nagy Anna kormányszóvivő erről a Reutersnek beszélt. „Nem valószínű, hogy a kormány a hatósági ár bevezetésének útját fogja követni. A következő hetekben születhet végső döntés a csomagról és az új rendszer július elsején indulhatna” – árulta el.
