A főpolgármester
közlése szerint a második szakasz építését senki nem állította le,
hiszen „csak azt lehet leállítani, ami elkezdődött”.
„Az első
szakaszt szeretnénk befejezni, ott köztudottan óriási problémák vannak a
két ciklussal ezelőtt megkötött szerződésekkel” – fűzte hozzá.
Tarlós
István kiemelte: a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) támogatására is
nagy szükség van, hogy a régi szerződésekből ne legyen probléma.
A
szerelvények még mindig nincsenek itt, nem kaptak vasúthatósági
engedélyt sem, ezért egyelőre azt sem lehet megmondani, hogy mikor
állhatnak forgalomba – sorolta a főpolgármester. Ugyanakkor az állomások
és a sínek épülnek, az alagutak építése pedig már befejeződött – tette
hozzá.
A metró egyes elképzelések szerint 2014 végén szállíthat
utasokat először, ha a fenti problémák megoldódnak – mondta kérdésre
válaszolva Tarlós István.