Több százan demonstráltak szerda este a gyöngyöspatai helyzet rendezéséért és azért, hogy a kormány védje meg a romákat és ne hagyja, hogy egyenruhások „ejtsenek túszul heteken keresztül” egész falukat. Az Egymillióan a magyar sajtószabadságért nevű csoport és az Amnesty International szervezte esemény résztvevői megtöltötték a Belügyminisztérium épülete előtti utcarészt, később az egyik sávot is – ezt a rendőrök az esemény vége előtt nem sokkal zárták le.
Még meg sem kezdődtek a beszédek, megjelent Pintér Sándor belügyminiszter, aki egy-két testőrt leszámítva különösebben nem is tartotta távol magát a résztvevőktől. Nem mondott beszédet, helyette véletlenszerű beszélgetésekbe bonyolódott, azt magyarázva, hogy a helyzet már most is stabil. „Milyen volt a nyaralás?” „A wellnessről mesélj inkább!” – kiabálták be többen.
Fotó: Neményi Márton / fn.hu (galéria!)
„Nem hagyjuk! Jobbik-bűnözés” – skandálta a tömeg. A belügyminiszter visszavonult, a szervezők és a résztvevők közül néhány hangadó arról beszélt, hogy a hatóságok nem végzik a dolgukat, a romák pedig félnek. Bár eredetileg úgy tervezték, egymást váltva maradnak a Roosevelt téren, amíg a helyzet nem változik, most azt hirdették ki: szerda esténként visszatérnek.
Gyöngyöspatán kedden késő este verekedés tört ki, négyen megsérültek, egyikük súlyosan. Több száz rendőrt vezényeltek a faluba, több embert előállítottak. A konfliktus a Véderő elnevezésű szervezet tagjai és a helyi romák egy csoportja között robbant ki, eddig nem tisztázott okból.
