Belföld

High-tech kormányunk lesz

A kormány és az államtitkárok iPadeket kapnak. A kilencven táblagép 16 millióba kerül, viszont havi kétmilliót spórolnak majd a papíron.

Néhány héten belül helyettes államtitkári szintig iPad2 táblagépet kapnak a magyar kormány tagjai – értesült a Világgazdaság. A lap információi szerint a táblagépek beszerzése már folyamatban van. A kormánylista alapján számított hozzávetőlegesen 90 darabos tétel mintegy 16 millió forintos kiadást jelent az államnak.

Ennek a mennyiségnek a beszerzése szállítási oldalról várhatóan nem okoz gondot még akkor sem, ha az amerikai Apple a globális gyártási problémák miatt a vártnál szűkebben méri a magyarországi iPad2-kvótát.Magyarországra Az iPad2-szállítmányok ugyan folyamatosan érkeznek, ám alig pár száz darabos tételekben. Az előállítási nehézségeket a Japánban bekövetkezett földrengés nyomán részlegesen leállt elektronikai gyártás okozza.

A kormány számításai szerint havi másfél-két millió forintot spórolhatnak azzal, hogy a jövőben a közigazgatási államtitkári értekezleteken és a kormányüléseken iratok helyett iPadet használnak a résztvevők – áll a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) beszerzéshez kapcsolódó közleményében.

A tájékoztatás szerint a hatékonyabb és olcsóbb munkavégzést célzó közbeszerzés kiírása előtt a KIM e-közigazgatásért felelős helyettes államtitkársága hatásvizsgálatot végzett, amelyből kiderült: a papír nélküli munkavégzéssel csak ezt a két munkaülést tekintve havi mintegy 170 ezer forint spórolható meg. Ehhez adódnak hozzá a hatékonyabb munkavégzésből származó, nem közvetlenül jelentkező bevételek – derül ki a közleményből, amely alapján a 120 darab 16 gigabyte háttérkapacitással rendelkező iPad beszerzési költsége darabonként, áfa nélkül 136 ezer forint.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik