Mátrai testvére havi bruttó 580 ezer forint közpénzért dolgozik, az állást pedig pályáztatás nélkül nyerte el. Az önkormányzatnál azt mondják: szakmai felkészültsége miatt esett rá a választás.
A bulvárlap úgy tudja, Mátrai János a cégbíróságon idén április 19-én bejegyzett Somogy Megyei Önkormányzati Beruházásszervező és Mérnöki Kft. ügyvezetője lett, a cég 100 százalékos tulajdonosa a Somogy Megyei Önkormányzat. A vállalkozás a megye ingatlanvagyonával gazdálkodik majd, beleértve a különböző beruházások és felújítások megtervezését és levezénylését.
A képviselő asszony, aki egyébként a Fidesz etikai bizottságának vezetője is, azt mondta: nem járt közben bátyja megbízása ügyében.
