Élet-Stílus

500 millió forintnyi összeget nyertek a lottón, elmondták, mire költik

Barbara Bentele / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Barbara Bentele / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP
Fejben már az egésznek megtalálták a helyét.

Egy építkezési vállalkozó 1 millió fontot, azaz úgy 480 millió forintot nyert a brit National Lotteryn. Mivel ott nyilvános a nyertes kiléte, megkérdezték tőle, mire költi a pénzt. Terry Gillings azt válaszolta:

kifizeti négy lánya jelzáloghitelét.

Arról is beszélt a férfi a BBC cikke szerint, hogy „soha nem fogja elfelejteni”, amikor felhívta a gyerekeit azzal, hogy ő nyert és mit tervez a nyereménnyel, „elég sok sikolyt és örömöt váltott ki”. Aztán 85 éves apját is tárcsázta, aki önmagához híven annyit mondott: „Ne kamuzz!”

Az öröm azonban nem tartott sokáig, a férfi prosztatarákos és Parkinson-kóros apja két nappal később elhunyt. Gillings azonban már úgy véli, apja még nagyobb békében távozhatott úgy, hogy tudta, nem lesz anyagi gondjuk.

Apám mindig azt mondta, ünnepeljük meg a győzelmeinket, és pontosan ezt fogom tenni, és élvezem, hogy mindenkinek elmondhatom, akivel összefutottunk, hogy nyertünk

– nyilatkozta a 61 éves férfi, majd azzal folytatta,

Mindig is keményen dolgoztunk, és ahol tudtuk, segítettük a gyerekeinket, de ez most egy egészen más szint. Egyértelműen ez minden szülő álma.

Gillins, mióta elvégezte az iskolát, építőipari szakember, a győzelem utáni napokban sem hagyott fel vele. De most talán eljött az ideje, hogy a saját projektjére fókuszáljon, ami egy telekfejlesztés. Pár éve vette meg az ingatlant egy barátjával.

A nyereményt feleségével, Caroline-nal jótékonykodásra is fel akarják használni, hogy a mellrákkal kapcsolatos tudatosságot elősegítsék, miután több családtagjukat is érintette a betegség.

Gillins emellett veszélyeztetett madarak lelkes tenyésztője is, ezért azt reméli, hogy egy Bali-seregélyt láthat majd annak természetes élőhelyén, Indonéziában is. Valamint egy utat terveznek még Peruba, a Machu Picchuhoz is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik