(Prim) Az orosz Gazprom óriásvállalat - engedély nélkül - a lengyel területen is átvezető Jamal gázvezeték mentén korszerű adatátvitelre alkalmas optikai kábelt fektetett le. Az összesen 1600 kilométer hosszú, Moszkva-Berlin vezetéknek nevezett infosztrádából 680 kilométer esik Lengyelországra. Telefonos, televíziós, számítógépes, ezen belül internetes adatátvitelre egyaránt alkalmas. A robbanásszerűen fejlődő távközlési piacra való tekintettel a fényvezető kábel óriási haszonnal kecsegtet, amelyből Lengyelország teljesen kimaradhat. A Gazeta Wyborcza című napilap jelentése szerint néhány nyugat-európai cég, köztük a Pirelli és az Alcatel máris több millió dolláros szerződéseket írt alá a Gazprommal a Lengyelországon átvezető tranzitra vonatkozóan. Az említett két cég közleményéből kiderült, hogy a vonal idén év végéig elkészül. Janusz Steinhoff miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter a lengyel rádióban azt mond-ta, hogy a távközlési tárcának már jó ideje tudomása van az ügyről, és Tomasz Szyszko miniszter vezetésével egy különbizottság dolgozik annak kiderítésén, hogy megsértették-e a jogot, vagy a lengyel állam érdekeit.
Ajánlott videó
- 13:51 Kiderült, hogy az emberek is képesek úgy tájékozódni, mint a denevérek
- 13:47 Hőhullám körvonalazódik
- 13:16 Három hónappal meghosszabbították Bús Balázsnak és három társának a letartóztatását
- 13:15 Závecz Research: 3,7-es osztályzatot kapott a kormány
- 13:10 Velencében debütál Reisz Gábor új filmje
- 13:10 Nagy Ádám, Szalóki Viktor: Demokratának lenni annyi, mint nem félni – a 16 évesektől sem
- 13:07 Élvonalbeli csapatnak adja kölcsön Pécsi Ármint a Liverpool
- 13:05 Megint elmarad a Balaton-átúszás
- 13:02 Sótonyi László lett a férfi kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya
- 13:00 Pócs János: Készen állok minden vizsgálatra és a tiszás ÁVH eljárása szerinti pórázon elvezetésre is, csak egy dolgot kérek
- 12:57 Világsiker a Dóm téren: Szegedre érkezik a Wicked
- 12:46 Lannert Judit kinevezte a Klebelsberg Központ új vezetőjét
- 12:35 A Tiszában találták meg a búvárok a feleségét gyászoló motoros holttestét
- 12:29 Magyar: Tiborcz luxusszálloda-projektje és Szíjj László afrikai hídépítése ügyében is feljelentést tettünk az Exim Bankkal szemben
- 12:11 Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar fiú Ausztriában
- 10:22 Újdörögdi kézigránát-baleset: elutasították a mindkét kezét elvesztő nő panaszát
- 08:04 150 millió forint közpénzt kapott a Pócs Jánoshoz köthető civil szervezet, melyet az NKA-ügy keretében vizsgálnak
- 10:10 Navracsics: Ilyen az, amikor Budapesten tervezik a Balaton jövőjét; Vitézy: Érdemes lett volna figyelni a bemutatón
- 11:07 Meghalt a férfi, aki rendőri intézkedést követően esett kómába – büntetőeljárás indult
- 12:11 Szakadékba zuhant és meghalt egy 18 éves magyar fiú Ausztriában
- 08:43 Kovács Kokó István: Nekem nincs mitől félnem, nem voltam a NER embere
- 05:30 Csiripiszli, nyögvenyelő és lapcsánka: ismered a legfurcsább nevű magyar ételeket?
- 08:46 Önkéntes babasimogatókat keresnek a kistarcsai kórházba, pár óra alatt több mint százan jelentkeztek
- 09:02 Csak kísérővel mert közlekedni egy védett házból hazaköltöző anya a szakítása után, az őt megöléssel fenyegető férje üldözőbe vette, és leszúrta
- 09:46 Ellopták az Asszonysutyorgó Facebook-csoportot
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
