Szórakozás

Tatár Csilla: Erre nem számítottam

Furcsa dalt írtak a műsorvezető férjéhez, Gönczi Gáborhoz.

“Pár nappal ezelőtt bukkantunk rá Gáborral, erre a videóra.Most még nem igazán tudom hová tenni a dalt, amelyet a férjem ihletett, de komolyan mondom, így, hogy sokadjára hallgatom meg -csupán azért, mert a baráti társaságban mostanság mindig előkerül..kifejezetten tetszik” – írta Tatár Csilla a közösségi oldalára.

A Foolabout “Gönci Gábor” című dala egyáltalán nem vicc, sőt a csapat egyik tagja szerint ezzel a dallal szerettek volna tisztelegni a tévés előtt.

“Leginkább Gönczi Gábor Smile nevű zenekara adta számunkra az ihletet. Úgy gondoltuk, hogy tévés feltétlenül megérdemel egy dalt. Egyik alkalommal össze is futottunk vele és megmutattuk neki a zenénket. A Fókusz műsorvezetője pedig nevetett egyet és azt mondta, hogy nagyon jópofa a számunk” – mondta a Hír24-nek Hegyi Norbert, aki azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy később más hírességről is írjanak egy számot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik