A Vészhelyzet gyakorlatilag egy másik USA-ban játszódott: a kilencvenes évek és a kétezres évek utólag felhőtlennek tűnő időszak volt, most a világjárvány után kórházsorozatot gyártani bizonyára mást jelent, mint annak idején.
A pandémia mindent megváltoztatott. Sok levelet kaptam az egészségügyben dolgozóktól, amelyek gyakorlatilag vallomások voltak. Arról, hogy milyen nehezek a mindennapjaik és ki lett beteg, ki szorult kezelésre. Ezeket a leveleket sokszor átküldtem a producerünknek, John Wellsnek, aztán azt mondtam, hogy valami történik most, amiről szerintem érdemes lenne újra beszélni. És bár nem terveztük, hogy valaha újra kórházi sorozatot forgatunk, én ezek miatt az emberek miatt úgy éreztem, hogy önként vállalnom kell ezt a küldetést, és mondtam Johnnak, hogy itt vagyok, ha kellek.
Mikor és hogyan vált az ötletből realitás?
Pár éve beültünk ebédelni Johnnal, hogy beszéljünk az ötletről, de először megijedtünk tőle egy kicsit és visszavonultunk. Egy teljes évig szüneteltettük a megbeszélést. Amikor újra foglalkozni akartunk volna vele, akkor viszont várnunk kellett 192 napot a sztrájk miatt. Azután viszont végre újra összegyűltünk, és most itt vagyunk.
Milyen érzés volt újra felvenni az orvosi köpenyt?
Egészen szürreális élmény volt újra belebújni ebbe a szerepbe. Mintha a nyakam hátsó részén lenne egy külön mélyedés a sztetoszkóp számára, amibe tökéletesen bele is illeszkedett ennyi év után is – szinte hátborzongató volt. Ritka, hogy egy színésznek vagy művésznek lehetősége legyen visszatérni valamihez, ami ilyen meghatározó része volt a karrierje kezdetének, ami ennyire beleivódott a lényébe. Felemelő élmény, hogy most újra eljátszhatok egy ilyen szerepet egy kicsit több bölcsességgel és érettséggel, miközben érzékelem azt is, hogyan változott maga ez az orvosi szerep az idők során.
Nagyon sok új arc, fiatal szereplő van a sorozatban, sokuk első alkalommal forgat kórházsorozatban. Hogyan készítették fel őket?
Felkészítő táborban! Két héttel a forgatás megkezdése előtt a 16-os stúdióban orvosi felkészítő tábort tartottunk szakemberekkel, akik alapvető anatómiai és orvosi ismereteket tanítottak – megtanultunk elengedhetetlenül fontos orvosi kifejezéseket és beavattak minket a legfontosabb életmentő technikákba is. A tábornak berendezett stúdió a 11-es stúdióra nézett, ahol annak idején a Vészhelyzetet forgattuk és tizenöt évünket töltöttük el benne. Az a hatvan méter olyan volt számomra, mintha kétszáz évnyi távolságra lenne. Olyan volt, mintha azóta ezer mérföldet tettem volna meg tíz kilós teherrel a vállamon. Nagyon nehéz út volt. De rendkívül jutalomszerű érzés visszatérni és újra ebben a közegben, ebben a hatalmas arénában játszani. Új és nagyszerű élmény most ezzel az új csapattal együtt dolgozni. Láthattam őket először átélni azt az élményt, amit én is átéltem annak idején. Egyszerre akartam elérhető lenni számukra, mint egy erőforrás, ha segítségre vagy támogatásra lenne szükségük, de egyben élvezem látni azt is, ahogy a saját útjukat keresik és tapossák ki, és általuk új tehetségeket fedezhet fel a közönség is.
Az ön számára mi jelentett új kihívást a vészhelyzetes alakításodhoz képest?
A közönség sokkal kifinomultabb lett az utóbbi években és ez a tendencia egyre csak gyorsul. A nézőknek komoly háttérismereteik vannak, megismerkedtek a narratív eszközökkel, trükkökkel és mintákkal, így az irántuk való tiszteletből muszáj nekünk is szintet lépnünk a játékban. Naprakésznek és felkészültnek kell lennünk minden téren, hogy hiteles, friss élményt nyújtsunk a nézőinknek.
Ezúttal nemcsak színészként van jelen, hanem a forgatókönyvírásban is részt vesz. Mennyire izgalmas ezt a kreatív készséget használni?
Rendkívüli élmény, jutalomnak éltem meg. Őszintén szólva, szakmailag az egyik legmeghatározóbb élmény a karrierem során, hogy Scott-tal (R. Scott Gemmill) és a többi hihetetlen íróval dolgozhattam együtt az írószobában. Első kézből tanulhattam meg tőlük, hogy ezen a szinten hogyan is készül egy ilyen projekt és meglepett, hogy milyen komoly, aprólékos munka áll mögötte.
A felkészülésnél volt valami meglepő információ, amit a mostani egészségügyről vagy a most benne dolgozókról tudott meg?
Meglepődtem, amikor megtudtam, hogy most volt az első olyan év, hogy nem minden pozíciót töltöttek be az sürgősségi osztályokon a szakemberek az USA-ban. Emlékszem, hogy annak idején a mi érdemünk is volt a hatalmas növekedés a jelentkezők számában. Rengeteg pénz áramlott ebbe a diszciplínába, és az elmúlt harminc évben rengeteg remek újítás is történt. Ez a tendencia viszont drámaian csökkent a Covid után. Meglepődtem, hogy mennyire rossz lett a helyzet, milyen súlyos a betegek várakozási ideje és milyen komoly nővérhiány van.
Használt fel saját élményt, amikor a forgatókönyvön dolgoztak?
Van egy epizód, amiben benne van egy személyes élményem. Egy családi anekdota. Amikor a nagyapám halálos ágya mellett ültem az édesanyámmal, akkor a nagyapám még egyszer felnyitotta a szemét és anyám nevét mondta. A forgatókönyvben ugyanígy került bele ez a jelenet.
Több, mint tizenöt évnyi orvosi szerep után, számtalan orvosi ismeret birtokában, egy valós vészhelyzetben – ha nincs orvos a közelben – be tudna ugrani segíteni a bajba jutotton?
Nem, nem, nem, nem… Teljesen kizárt!
