Belföld

Sorsfordító gyerekek: a fiú, akit halottnak hittek

mentő (omsz, mentő, TNOR)
mentő (omsz, mentő, TNOR)

Noel édesanyja lezártnak tekinti a történteket, és csak a gyerek gyógyulására akar koncentrálni. (5. rész)

Mint arra korábban többször felhívtuk a figyelmet, a Hír24 szerkesztősége sokáig vívódott, visszatérjen-e a négy évvel ezelőtti történethez. Hiszen alapvetően az a kérdés, mi a legjobb a halottnak hitt kisfiúnak és édesanyjának. Ugyanakkor nem tudjuk elfogadni, hogy egy rendszerhiba bárkit megnyomorítson.

Noel agya a baleset helyszínén hosszú percekig nem kapott oxigént, ez pedig súlyosan károsította az idegrendszerét. Utána hónapokig feküdt öntudatlanul, majd hetekig éber kómában a Heim Pál kórházban. Egy év után engedték haza. Noelnek mindent újra kellett tanulnia, a stabil fejtartástól a felülésen keresztül egészen a járásig és a beszédig.

Kerestük az édesanyát, de telefonon nem értük el, az emaileinkre pedig nem válaszolt. Noel egykori óvodájának vezetőjétől megtudtuk, legutóbb tavaly ősszel jártak náluk. Noel ugyan még mindig nem beszél, de környezete értésére tudja adni, mit szeretne. A család félévente egy hónapot Floridában tölt, ott folyik a rehabilitáció, de látványos javulás – Laczi Mátyásné elmondása szerint – Noel egészségi állapotában továbbra sincs. Járni nem képes, csak segítséggel, és úgy is csupán pár métert tud megtenni.

Az óvodavezető szerint az édesanya – ha sikerülne is kapcsolatba lépnünk vele – elzárkózna a megkereséstől. Információink szerint a balesetet követő kártérítési tárgyalásra sem ment el.

Nem volt szándékos

Singer Magdolna mentálhigiéniás szakember és gyászterápiás tanácsadó szerint az édesanya viselkedése tudatos, és egyáltalán nem meglepő. Azért zárkózik el, mert lezártnak tekinti a történteket, és csak a gyerek gyógyulására akar koncentrálni.

„Feltehetően elfogadta, hogy van egy beteg kisfiú, akiért foggal-körömmel küzdenie kell. Nincs benne harag, nem akar felelősségre vonni senkit, és nem szeretné bolygatni a múltat. Valószínűleg úgy gondolja, hogy mindenki azt tette, amit jónak látott. Még az az ember is, aki magára hagyta a gyereket. Ugyanis ő nem azért döntött így, mert gonosz, hanem mert legjobb tudása szerint úgy ítélte meg, hogy a másiknak nagyobb szüksége van a segítségre. Lehet, hogy tévedett, de a tévedése egészen biztos, hogy nem volt szándékos” – magyarázta a szakember, aki szerint családi tragédia esetén mindig az a legfontosabb, hogy a szülők megtanulják elfogadni a történteket.


A négy évvel ezelőtti baleset
Forrás: Hír24

„Minden jel arra mutat, hogy ez az édesanyának sikerült. És ez azért is nagy dolog, mert bár elsőre furcsának tűnhet, de sokkal nehezebb feldolgozniuk a történteket azoknak a szülőknek, akiknek a gyereke életben marad, és maradandó károsodást szenved egy balesetben. Ugyanis nap mint nap történik valami, ami megakadályozza őket abban, hogy elfogadják a megváltoztathatatlant. Rettenetesen súlyos teher nehezedik rájuk. Mint mondta, helyesen tettük, hogy minden erőnkkel próbáltuk utolérni az édesanyát. Nemcsak azért, mert így becsületes, hanem azért, mert itt anyagi vonzata is lehet akár a történetnek, ami nagyon fontos egy bajbajutott család esetében” – tette hozzá.

Sorsfordító gyerekek

Laczi Mátyásnénak korábban az asszony azt mesélte, a tragédia visszaterelte arra az útra, amin mindig is haladni kellett volna: a gyermekének szentelnie minden idejét és energiáját, amiről volt, hogy – vagy egy szerelem vagy egy új munka miatt – időnként megfeledkezett. A szakember úgy véli, ez a leghelyesebb hozzáállás az édesanya részéről.

„Nagyon fontos, hogy elfogadóak legyünk. Vannak úgynevezett sorsfordító gyerekek. Ők azok, akik születésüktől fogva sérültek, fogyatékosok. A szülőknek ilyenkor az a feladatuk, hogy megtalálják ebben a valóban emberpróbáló helyzetben is az örömüket. Ennek az a feltétele, hogy gyermeküket ne másokhoz viszonyítva értékeljék, hanem önnön szerethetőségében. Elfogadó, boldog légkörben aztán a gyerek is jobban fejlődik, mintha folyamatosan a veszteség miatti szomorúság lengené be az otthont.”

A halottnak hitt fiú történetét folytatjuk. Továbbra is próbáljuk megszólaltatni, dr. Mártai Istvánt, az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, dr. Berényi Tamás országos szakfelügyelőt, noha a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) ettől korábban eltiltotta. Valamint immár indokoltnak látjuk Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár megszólaltatását is. Kérdéseinket múlt hét pénteken valamennyi érintettnek elküldtük, válasz egyelőre nem érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik