Nagyvilág

Ukrajna a valaha volt legnagyobb dróntámadását hajtotta végre Moszkva ellen

TATYANA MAKEYEVA / AFP
TATYANA MAKEYEVA / AFP

Kedden hajnalban Ukrajna valószínűleg az eddigi legnagyobb volumenű dróntámadását hajtotta végre az orosz főváros ellen a moszkvai hatóságok szerint. A támadás több helyen tüzet okozott, legalább két munkás meghalt egy húsraktárban és 18 további ember megsebesült, valamint fel kellett függeszteni a légi és vasúti közlekedést is a térségben.

 Ma hajnali négy órakor tömeges dróntámadás kezdődött Moszkva és a moszkvai régió ellen

idézte a Reuters még reggel a moszkvai régió kormányzója Andrej Vorobjov szavait, aki a Telegram csatornáján akkor azt közölte, hogy az addig ismertté vált egy haláleset mellett mellett három sérültről is tudomása van.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester kedd reggeli közlése szerint legalább hatvankilenc drónt semmisítettek meg, amelyek több hullámban közelítették meg a várost. Az orosz védelmi minisztérium később azt közölte, hogy összesen 337 drónt lőttek le Oroszországra, ebből 91-et Moszkva és 126-ot Kurszk térség felett.

Az orosz légiközlekedési felügyelet közölte, hogy a támadások után mind a négy moszkvai repülőtéren felfüggesztették a járatokat, hogy így biztosítsák a repülésbiztonságot. Két másik repülőteret szintén lezártak, a Moszkvától keletre fekvő Jaroszlavl és Nyizsnyij Novgorod régiókban.

A moszkvai régió kormányzója hozzátette, a támadások legalább hét lakást megrongáltak, és a lakókat evakuálni kellett egy többemeletes épületből a moszkvai régió Ramenszkoje kerületében, amely a Kremltől mintegy 50 kilométerre található.

A Moszkvától dél felé mintegy 35 kilométerre fekvő Domogyedovo kerületben egy vasútállomás infrastruktúrája sérült meg a lehulló dróntörmelék következtében – jelentette a RIA hírügynökség.

Oroszországban az éjszaka két másik régiót, a fővárostól délkeletre található Rjazant és az Ukrajnával határos Belgorod régiót szintén dróncsapások érték, utóbbiban a híradások szerint több település áram nélkül maradt.

Képgaléria a pusztításról, amit a moszkvai dróntámadás okozott:

8 fotó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik