Szórakozás

Csézy: “Nem akartam elengedni nagyit”

Csézy (Csézy)
Csézy (Csézy)

Az utolsó percig beteg nagymamája mellett volt az énekesnő.

Akadtak, akik megértették, voltak, akik támadták Csézyt, mikor kilépett a Nagy Duett versenyéből és úgy döntött, a műsor próbái helyett haldokló nagymamáját ápolja. Napokon át csak fogta 88 éves nagymamája kezét, odabújt hozzá, így kísérte át a túlvilágba.

Az énekesnő különösen kötődött a nagymamájához, hisz gyermekkora jelentős részét nála töltötte. Szülei munkája miatt ugyanis a kis Csézyre a nagyszülők vigyáztak.

“Felnőttként már én gondoskodtam róla, megpróbáltam viszonozni azt, amit értem tett. Csodáltam azért, ahogy felnevelt engem, hogy a sok teendő mellett mindig szentelt rám időt, volt hozzám türelme. Minden pillanatban éreztem, hogy olyan kapocs van közöttünk, ami egész életünkön át elkísér minket” – mesélte a Bestnek Csézy.


Fotó: RTL Klub

A Nagy Duett első adásakor Csézy nagymamája még jó egészségnek örvendett, ám pár nappal később a nagymamát combnyaktöréssel vitték kórházba, Csézy napjai pedig megteltek aggódással, félelemmel.
“Szerettem volna minden időmet vele tölteni: hajnalokig simogattam, fogtam a kezét, beszéltem hozzá, szeretgettem. Nem voltam készen a búcsúra, nem tudtam még elengedni őt. Azt duruzsoltam a fülébe, hogy ne adja fel, szükségem van rá. Nem sokkal a halála előtt azt kérte tőlem, segítsek, mert nem bírja tovább… Rám nézett, összekulcsolta a kezét, ez volt az utolsó mozdulata, aztán nem reagált többet a külvilágra.  Megköszöntem neki mindent, amit egész életemben tőle kaptam. Ő pedig csak szorította a kezem, de megszólalni már nem tudott” – emlékszik vissza az énekesnő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik