Tech

Hatvanméteres aszteroida csapódhat a Földbe 2032-ben

Stocktrek Images / Getty Images
Stocktrek Images / Getty Images

Körülbelül 60 méter átmérőjű aszteroidát fedeztek fel, amely jelenleg körülbelül mintegy 43 millió kilométerre van a Földtől. Az óriási távolság ellenére azonban nem veszélytelen: a tudósok szerint jelentős esélye van annak, hogy bolygónkba csapódik – írja a Space.com.

A NASA mérései szerint a 2024 YR4 jelű égitest 2032. december 22-én nagyon közel kerül a Földhöz. Várhatóan 106 200 kilométerre száguld majd el mellettünk, azonban az sem kizárható, hogy bolygónk felszínébe csapódik.

Erre kimenetelre 1 a 83-hoz az esély, vagyis 1,2 százalék, ami egy ilyen méretű aszteroida esetében az egyik legmagasabb valaha.

Egy 60 méter átmérőjű aszteroida becsapódása jelentős károkat képes okozni. Körülbelül ekkora lehetett az az égitest is, amely az 1908-as tunguszkai eseményt okozta. A tunguszkai meteor akkora robbanást idézett elő, amelynek ereje – utólagos becslések szerint – 1500 Hirosimára ledobott atombombáéval ért fel.

Egy 40–50 kilométeres körben mindent letarolt, a pusztítást nyolcmillió kidőlt fa jelezte. A 65 kilométerre fekvő Vanavarában betörtek az ablakok, ajtók szakadtak be, a lökéshullám az embereket ledöntötte a lábukról. A szemtanúk több száz kilométeres távolságból is érezték a hőhatást, és az 500 kilométerre futó transzszibériai vasút utasai is érezték a robbanást és szokatlanul erős fényjelenséget láttak.

A pusztítás mintegy 2000 négyzetkilométeres területen tökéletes volt: a fák szétszórt fogpiszkálókként feküdtek a földön, amelyik állva maradt, annak ágai leégtek, távírópóznára hasonlítottak. Az állatok is mind szénné égtek a környéken.

Mindezt úgy, hogy az égitest el sem érte a felszínt, 5–10 kilométeres magasságban robbant fel. Ha mindez nem a szibériai vadonban, hanem egy város kellős közepén történik, az valódi katasztrófát jelentett volna.

Universal History Archive / Universal Images Group via Getty Images Fénykép a tunguszkai pusztításról.

A szakértők szerint hasonlótól a 2024 YR4 kapcsán egyelőre nem kell tartani, a becsapódás valószínűsége ugyanis kicsi. Az égitest bizonyosan közel kerül majd a Földhöz, de legnagyobb valószínűség szerint elszáguld mellette.

Ha a 2024 YR4 mégis becsapódna, a számítások szerint az északi félteke Egyenlítőhöz közeli részén lépne be a Föld légkörébe. Pontosabban Dél-Amerika északi része, Közép-Afrika, India déli csücske, illetve az Indokínai-félsziget kerülne veszélybe.

Robert Lea / Daniel Bamberger / Northolt Branch Observatories

Az azonban egyáltalán nem biztos, hogy becsapódása esetén olyan nagy pusztítást okozna, mint a tunguszkai meteor, a rombolás mértéke ugyanis az égitest mérete mellett annak felépítésétől is függ. Az aszteroidák állhatnak kőből, fémből, illetve a kettő kombinációjából is, összetételük pedig nagyban befolyásolja, hogy hogyan viselkednek légkörbe lépésük után.

Az égitest pontos összetételét egyelőre nem ismerjük, a tudósoknak ennek megállapítására valószínűleg csak 2028-ban lesz lehetőségük, amikor az égitest 8 millió kilométeres közelségünkbe ér.

Kapcsolódó
Veszélyes aszteroidához indít küldetést Európa
Az égitest a Holdnál tízszer közelebb fog elszáguldani bolygónk mellett, akár szabad szemmel is láthatóvá válhat majd.

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik