Jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt emelt vádat a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség azzal a férfival szemben, aki nagy mennyiségben értékesített amfetamint, marihuánát, extasyt és kokaint Kecskeméten. A férfi mellett a vádlottak padjára kerül az élettársa, az egyik beszállítója és három vevője is.
A főügyészség közleménye szerint vádlott 2022 márciustól kezdett kábítószert árulni ismerőseinek. A férfi öt telefonszámot használt, és a rendeléseknél a kábítószerek fajtáit és a rendelt mennyiségeket különböző álnevekkel illette, így lett az amfetaminból „fehér”, az extasyból „pöttyös labda”, a marihuánából „zöld póló” és a kokainból „kóla”.
A vevő emellett más forrásból kristályt is vásárolt, és annak értékesítésével is foglalkozott. A férfi a másik két vevőjének – az ügy további két vádlottjának – amfetamint és marihuánát értékesített, az értékesítésbe a férfi élettársa – az ügy női vádlottja – is bekapcsolódott, aki a párja kérésére több alkalommal is adott át drogot és vette át a vételárat.
A főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerrel elkövetett kábítószer-kereskedelemmel, a drog eladásával is foglalkozó vevőjét bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelemmel és új pszichoaktív anyaggal való visszaéléssel, a másik két vevőjét kábítószer-birtoklással, az élettársát kábítószer-kereskedelemmel, míg a hatodik vádlottat kábítószer-kereskedelem kísérletével és kábítószer-birtoklással vádolja.