Szórakozás

VV Évára a Playboy is felfigyelt

Radnai Péter, a nyuszis magazin egykori főszerkesztője elárulta, valóban elhívták a Törtetőt egy válogatásra tavaly.

Kedden megérkeztek a verekedős, volt valósághow-hős, VV Zsuzsi erotikus fotói a Villába, aminek furcsa módon a lányok örültek jobban. Alekosz kijelentette, neki nem tetszik a címlapon meztelenül pózoló barna hajú bombázó, Béci pedig amiatt aggódott, hogy testvére, Gigi esetleg kedvet kap a meztelen képekhez. A tánctanár ezért gyorsan meg is fenyegette húgát: „szétüti”, ha ilyet mer vállalni. Szandika azonban odáig volt a fotók láttán, és a kamerákon keresztül, csókokat dobálva gratulált egykori lakótársának.

A békés szemlélődést a görög harcos Évához intézett, nem éppen udvarias megjegyzése zavarta meg, Alekosz ugyanis nem rejtette véka alá véleményét: szerinte a Törtetőnek semmi keresnivalója nem lenne egy ilyen magazinban, egyszerűen nem odavaló. Az amúgy sem nyugodt természetéről híres Éva felháborodva közölte: őt pedig bizony egyszer már megkereste az újság főszerkesztője.

Radnai Péter, a lap korábbi felelőse a Velvetnek elmondta, hogy egy buli alkalmával valóban összefutottak a villalakóval. Sőt, amikor tavaly civil lányokat kerestek, Évát is elhívták a válogatásra, azonban ő nem jelent meg.

AJÁNLOTT LINKEK:

VV Éva is szerepelhetett volna a Playboyban (Velvet)
VV Zsuzsi meztelenre vetkőzött (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik