Belföld

Északon apadás, Tolnában készültség

Az Észak-Dunántúl legtöbb kiáradt patakja már apad, és a következő napokban nem is várható olyan eső, amely visszafordítaná az apadást - áll az Észak-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság szerda délutáni helyzetjelentésében. Tolna megyében a belvíz miatt készültség van.

Az elkövetkező 48 órában a korábbinál kevesebb eső várható, pénteken napközben előfordulhat újabb 15-20 mm csapadék az igazgatóság keleti területén – jelezték, hozzátéve: az elmúlt napokban Bőnyt és Mezőörsöt kiöntő Cuhai-Bakony-ér felső szakaszán intenzív, alsó szakaszán lassú apadás indult meg.

Bakonybánknál megkezdődött az intenzív apadás, szerda reggelre az ér szintje mintegy két métert csökkent, a víz levonult a házak közül, a külterületeken most húzódik vissza. Mezőörsnél egy nap alatt fél métert apadt a patak; Bőnynél és Rétalapnál kedd délután tetőzött, majd lassan apadni kezdett.
Bőnynél “soha nem tapasztalt nagyságú vízállás mellett” egy Rába nagyságú folyó közepes vízhozamának a duplája folyt a mederben.

A Concó patak Ácson 36 ház pincéjét és kertjét öntötte el, itt 16 ezer homokzsákot használtak fel a védekezéshez. A Tatabánya, Tata közelében folyó Galla patakon kedden ismét árhullám alakult ki, az átlagos vízhozam tízszeresével a tetőzéskor, délután négy órakor – áll a közleményben.

A Szekszárd-bátai belvízöblözetben másodfokú, a Tolnanémedi-Dombóvár szakaszon harmadfokú belvízvédelmi készültséget rendelt el szerdán a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság.

Beke Zsolt, a szekszárdi szakaszmérnökség vezetője elmondta: Szekszárd és Báta térségében több száz hektárt öntött el a belvíz, a bátai szivattyútelep másodpercenként 3,5, a lankóci szivattyútelep pedig 2 köbméteres kapacitással folyamatosan emeli át a vizet a Szekszárd-bátai főcsatornából a Dunába.

A Tolnanémedi-Dombóvár szakaszon a Kaposon levonuló árhullám miatt emelték a készültségi fokozatot. A folyó Döbrököznél, Dombóvár határában, Kurdnál és Szakálynál átlépte a töltést, és főleg mezőgazdasági területeket öntött el – mondta a vízügyi szakember.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik