Belföld

Gyurcsány ismét előretör?

Ismét Gyurcsány Ferencről szól az MSZP: röpiratával kedvezőbb pozícióba került a párton belül, ráadásul a szocialista politikusok a nyilvánosság előtt mind hozzá képest igyekeznek meghatározni magukat. A párton belül a személyi kérdések elvonják a figyelmet a tartalomról, ráadásul a Fidesz is nehéz helyzetbe hozza kompromisszumkésznek látszó javaslataival.

Az MSZP-s bizottsági helyek elosztása után többen arra a következtetésre jutnak, hogy a Gyurcsány Ferenchez közeli csoport erősödik a frakción belül. Juhász Attila ugyanakkor nem gondolja, hogy a bizottsági tisztségek elosztásából messzemenő következtetéseket lehet levonni az MSZP belső erőviszonyaira nézve.

„Ezt kívülről nézve aligha lehet ma megítélni. Az viszont tény, hogy a szocialista politikusok többsége a nyilvánosság előtt Gyurcsány Ferenchez képest igyekszik meghatározni magát, miközben a volt miniszterelnök formális vezetői poszt nélkül is igényt tart a politikai irányvonal meghatározására, ahogy azt az általa nemrégiben írt MSZP-ről szóló értékelés is mutatja” – fogalmazott lapunk kérdésére a Political Capital vezető elemzője.

Bizottsági helyek

A szocialista párt két parlamenti bizottságba elnököt, ötbe pedig alelnököt jelölhetett. A foglalkoztatási bizottság vezetését Gúr Nándor, a fogyasztóvédelmi bizottságét pedig Simon Gábor kapta. A nemzetbiztonsági bizottság elnökévé Molnár Zsoltot választották. A fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke Baracskai József lett (itt sokan furcsállták, hogy a posztot nem Szabó Imre környezetvédelmi miniszter foglalja el). A Gazdasági és informatikai bizottság alelnöke Józsa István, míg a külügyi és határon túli magyarok bizottságáé Kovács László. A mezőgazdasági bizottság szocialista alelnökének Harangozó Gábort, a mentelmi bizottságban pedig Simon Gábort tették meg.


Gyurcsány a porondon

Szomszéd Orsolya szerint ugyanakkor kétségtelen, hogy Gyurcsány Ferenc azzal, hogy megírta röpiratát és beelőzte a többieket, kedvező pozícióba került, és tény, hogy jelentős informális befolyással bír a pártban, de komoly megerősödését továbbra is gátolja saját politikai felelőssége, korábbi szerepe. „A bizottsági helyek elosztásából nem feltétlenül kell messzemenő következtetést levonni, hiszen például Juhász Ferenc már korábban meggyengült” – teszi hozzá a Nézőpont Intézet elemzője.

A szakértő szerint az MSZP számára igencsak káros, ha a belső történések, személyi csatározások miatt nem képes a hatékony parlamenti fellépésre. „Az összehangolt ellenzéki stratégia kidolgozására, megvalósítására nyilván kevesebb energia jut, miközben még rendezniük kell a szocialistáknak a belső viszonyokat” – véli Szomszéd Orsolya.

A Fidesz kínos helyzetbe hozhatja

Az sem kedvez a pártnak, hogy mindenki azt találgatja, megerősödött-e Gyurcsány, vagy most épp melyik csoport áll nyerésre, mert így nem sok esélye van arra, hogy saját politikájára, elképzeléseire irányítsa a figyelmet. „A személyi kérdések megint csak háttérbe szorítják a tartalmi kérdéseket, ennek elhúzódása végzetes lehet, miközben a Fidesz újra és újra nehéz helyzetbe hozhatja az MSZP-t kompromisszumkésznek látszó javaslataival. A szocialistáknak minél hamarabb ki kell találniuk, hogyan reagálnak az új helyzetre, markánsan meg kell különböztetniük magukat a többi ellenzéki párttól” – hangsúlyozta lapunknak Szomszéd Orsolya.

Juhász Attila szerint az MSZP számára nyilvánvalóan csak az lehet a cél, hogy megtartsa a legnagyobb, legmeghatározóbb ellenzéki párt pozícióját. Ám ennek érdekében egy koherens, stratégiailag átgondolt politikai irányvonal felmutatása csak akkor válik majd lehetségessé, ha eldőltek a szervezeti és személyi kérdések, az, hogy kik fogják vezetni a pártot. „A két, nyárra tervezett kongresszus után biztosan tisztában látunk majd” – véli Juhász Attila.

Konstruktív ellenzék lenne Mesterházy

A Magyar Szocialista Párt kemény, kritikus, határozott, és konstruktív, alternatívát felmutatni képes ellenzéki szerepre készül – mondta Mesterházy Attila. Mint kifejtette: minden esetben rá fognak mutatni a Fidesz hibáira, tévedéseire, vagy adott esetben hazugságaira.

Hozzátette: ugyanakkor szakítani fognak azzal a gyakorlattal, “amit a Fidesz az elmúlt nyolc évben csinált”, azaz, hogy mindig mindenre nemet mondott, de nem tette mellé, hogy mit javasolna az adott előterjesztés helyett. “Én azt akarom képviselni, hogy vagy konstruktívan működjünk együtt ott és akkor, amikor az a nemzet érdekét szolgálja, az értékrendünkkel és a szakmai meggyőződésünkkel egybevág, vagy ha nem, mert valamire nemet mondunk, akkor tegyük mellé a saját magunk javaslatát” – mondta Mesterházy Attila.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik