Belföld

Előállították Stohlt

Otthonában előállították Stohl Andrást, mert azt gyanítják, hogy súlyos balesetet okozott hajnalban Budapest és Fót között. Ezt szemtanúk is megerősítették. Miután vért vettek tőle, délben hazaengedték.

Előállították Stohlt 1

Ennek kapcsán a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese csak annyit közölt, hogy “egy 43 éves fóti férfit, S. Andrást előállítottak egy 4 óra körül történt balesettel összefüggésben”.

Kovács Viktória a baleset körülményeiről azonban elárulta, hogy a karambolt okozó autó Budapestről Fót irányába haladt, amikor egy bevásárlóközpontnál levő körforgalomnál áttért a szemközti sávba. Ekkor két másik járművel ütközött, majd elhagyta a helyszínt.

Az egyik kocsiban egy ember súlyosan, míg a másikban szintén egy utas könnyebben sérült. Ő azt nyilatkozta, hogy amikor Stohl kiszállt az autóból, “láthatóan ittas volt” és meg sem kérdezte, hogy vannak, “csak kért egy cigarettát”.

Egy másik asszony is alátámasztotta ezt és hozzátette, hogy a kocsiban lévő édesapját a tűzoltóknak kellett kivágniuk a járműből és combnyaktörést szenvedett, ezért jelenleg műtőben van.

Előállították Stohlt 2

A történtek után előállították vérvételre, majd meghallgatták a színész-műsorvezetőt, akit délben már hazaengedtek. Nemsokára pedig a szakértői vélemény is megérkezik arról, hogy részegen vezetett-e.

Stohl András 2003 óta tagja a Nemzeti Színház társulatának, ezért a színház vezetősége is reagált az eseményekre: “A Nemzeti Színház vezetősége sajnálattal értesült Stohl András autóbalesetéről, és a baleset sérültjeinek mihamarabbi felépülést kíván”. Azt is hozzátették, hogy ezen túl mást nem kívánnak közölni.

2002 júliusában már történt hasonló eset. Akkor súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba a színészt, miután a 30-as úton, Aszód és Gödöllő között felborult autójával. Hármat pördült, és a tetejére borulva egy árokban állt meg.

Később a rendőrség közölte, hogy “közepes alkoholos befolyásoltság állapotában volt a baleset idején”.
A bíróság végül 112 ezer forint pénzbüntetésre ítélte, és 1 év 9 hónapra bevonta a jogosítványát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik