Szórakozás

Alekosz a pornóiparba is betört

Szexpózt neveztek el a ValóVilág okostojásáról.

Úgy tűnik, megállíthatatlan a sármőrré avanzsált valóságshow-hős népszerűsége. Nevével fémjelezve készült korábban görög saláta, internetes rajzfilm, csajozós számítógépes játék, SMS-jelzőhang, sőt, dumája már a reklámkészítőket is megihlette.

Kovács „Kovi” István, a magyar felnőttfilmgyártás atyja, immár a pornó zsargonjába is beemelte Alekinnyó nevét: megalkotta az „Alekosz-póz” szakkifejezést – írja a Borsonline.

Erősen kétséges azonban, hogy Alekosz örül ennek. A szóban forgó pozíció lényege ugyanis a tétlen heverészés, amiben a görög a legfelsőbb szinteken bizonyított az elmúlt hónapokban. Kovi megfogalmazása szerint, ez a legrosszabb, amit a felnőttprodukciókban a szereplők tehetnek. De előfordult már, hogy meg kellett dorgálnia egy színészt passzív viselkedése miatt.

Vagyis az Alekosz-póz elrettentő példaként vonult be a pornóipar fogalomtárába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik