Az ügyészség három férfi és egy nő ellen emelt vádat emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt. A bíróság az első tárgyalási napra az előzetes letartóztatásban lévő vádlottakat idézte be. A következő három napban harmincnégy tanú és igazságügyi szakértők meghallgatását tervezik.
Pécsen 2008. november 18-án éjjel dobtak kézigránátot a Fejlődés utcai, romák által lakott családi házba. A gránát az ágyra esett és felrobbant, ennek következtében a helyiségben tartózkodó férfi és élettársa meghalt.
A tett indítéka az volt, hogy az elkövetők egy része haragban állt a férfival, akit meg akartak “leckéztetni”.