Szórakozás

Stohl nyárra már nem tervez családi programot

A színész-műsorvezető lélekben már felkészült a másodfokú tárgyalásra.

Mint arról korábban beszámoltunk, június 21-én tartják az ittasan súlyos közúti balesetet okozó Stohl András büntetőügyének másodfokú tárgyalását, illetve hirdetik ki a jogerős ítéletet a Pest Megyei Bíróságon.

A műsorvezető ügyvédjét meglepte, hogy még a nyár elején, két és fél hónappal a március 31-i ítélet után kiderül, enyhítenek-e az első fokon kiszabott 2 év 4 hónap letöltendő börtönbüntetésen. Dr. Ruttner György a Bors című napilapnak elmondta, mindenki érdeke, hogy mielőbb pont kerüljön az ügy végére, hiszen sok az érintett, többek között Stohl párja, a gyermekei és a sérültek. A jogi képviselő bízik benne, hogy a színész folytathatja majd a drog- és alkoholprevenciós előadássorozatát, hiszen már júliusra is számtalan felkérésük van.

Stohl elképzelni sem tudja, milyen ítélet várható az ügyében, lélekben már felkészült a tárgyalásra, és most csak a feladataira koncentrál: járja a városokat előadássorozatával, illetve május 29-ig a színházban is játszik. A családdal nyaralást vagy kirándulást az elkövetkezendő hetekre egyelőre nem tervez; és bár június 21-én nem kötelező megjelennie a tárgyaláson, azt mondja, mindenképpen elmegy, hiszen az a dolga, hogy ott legyen.

Mivel az ügyész nem fellebbezett, a bíróság vagy helybenhagyja az elsőfokú ítéletet, vagy helyt ad az enyhítés iránti vádlotti kérelemnek, de akár hatályon kívül is helyezheti a nem jogerős ítéletet.

Stohl András 2010. május 8-án hajnalban a Budapestről Fót felé vezető úton gépkocsijával áttért a szemközti sávba, s ott összeütközött két szabályosan közlekedő autóval. A balesetben a vétlen sofőrök és utasok közül négyen sérültek meg, egyikük súlyosan. Az otthonából mintavételre és kihallgatásra előállított Stohl beismerte, hogy ő okozta a balesetet. Később kiderült, hogy a színész aznap este kokaint is fogyasztott, de ez nem képezte a vád tárgyát, mert Stohl vállalta az úgynevezett elterelést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik