Ünnep az új Országgyűlés megalakulásának napja: ilyenkor ölt testet a népakarat, és a demokrácia működését ünnepeljük – mondta Sólyom László köztársasági elnök, miután megnyitotta az Országgyűlés alakuló ülését péntek délután. Hasonló most a közérzület, a politikától való elfordulás, a hatalomban lévők iránti bizalmatlanság, mint a rendszerváltáskor, annyiban viszont más a helyzet, hogy most az alkotmányos keretek adottak; a jövőt ezekre kell építeni – mondta az államfő. Sólyom az MSZP kivételével valamennyi pártnak üzent. A bizalom az erkölcsi kudarc lehetőségét hordozza – szólt a Fidesz-KDNP-frakciónak; úgy vélte, a Jobbikot nem kell elviselni, míg az LMP-t progresszív pártként említette.
Képgaléria!
Az emberek forradalmat csináltak a szavazófülkékben, ezzel felhatalmazva az új kormányt a változásra. – közölte Orbán Viktor miniszterelnök-jelöltként mondott beszédében.
A Fidesz vezetője hangsúlyozta: véghez fogja vinni mindazt, amit várnak tőle, és első intézkedésként benyújtotta a Nemzeti együttműködés nyilatkozatát. „Le fogjuk győzni a bűnözést, a munkanélküliséget, a fiatalok kilátástalanság, az idős emberek kiszolgáltatottságát. Le fogjuk győzni a „merjünk kicsik lenni” szemléletét, az el is lehet menni az országot arroganciát” – mondta.
A magyar közösség annak szurkol, hogy Önök sikeresek legyenek, amihez a gazdasági alapok adottak – mondta már ügyvezető miniszterelnökként Bajnai Gordon. Tiszta lelkiismerettel adom át hivatalomat; ígéreteinket, a gazdasági válság elhárítását teljesítettük, a magyar polgárok megértése, türelme segítségével – értékelte az elmúlt egy évet.
Egy elnök és öt alelnök
Az alakuló ülésen hivatalosan is megválasztották a parlament tisztségviselőit. A házelnök a fideszes Schmitt Pál lett. A képviselők 353 igen és 17 nem szavazattal hozták meg döntésüket. Alelnöknek választották a fideszes Lezsák Sándort (364 igen, 14 nem) és a szintén fideszes Jakab Istvánt (366 igen, 12 nem), a KDNP-s Latorcai Jánost (374 igen, 8 nem), az MSZP-s Ujhelyi Istvánt (306 igen, 64 nem), valamint a jobbikos Balczó Zoltánt (329 igen, 42 nem). A képviselők döntöttek a jegyzőkről is
Schmitt Pál megválasztása után megismételte, hogy minden demokratikus képviselőt akar szolgálni. Arról is beszélt, hogy olimpikonként megtanulta, a szabályokat be kell tartani, az ellenfelet nem szabad ellenségnek tekinteni, és a küzdelem végén kezet kell fogni.
Vona nyerte a médiaversenyt
Vona Gábornak az öltözködésével részben sikerült tematizálnia az alakuló ülést. A fotósok, operatőrök mindenhová kísérték a Jobbik elnökét, hogy megörökítsék, amikor leveszi a zakóját, amely alatt ott volt a betiltott Magyar Gárda mellénye. Vona a Szent Korona előtt tett különesküjét még öltönyben mondta, de az ülésteremben már a betiltott mellényben fogadott hűséget a Magyar Köztársaságnak.
Az akciót nem hagyta szó nélkül sem Sólyom László, sem pedig Bajnai Gordon sem.
Az államfő szerint a parlamentarizmust csúfolja ki az a képviselő, aki az Országgyűlés alakuló ülését jogszabálysértéssel zavarja meg, tudva, hogy a hatályos rendelkezések nem adnak módot ennek fizikai megakadályozására.
Sólyom László úgy vélte, hogy ha a Jobbik frakcióvezetője a jogsértéssel kérkedve esküszik a jogszabályok betartására, hamis esküjével „a hazugságot fogja képviselni az új Országgyűlésben”.
A leköszönő miniszterelnök szerint a provokáció mellett nem lehet szó nélkül elmenni, ezért közölte, hogy még ma feljelentik Vona Gábort.
Helycsere két bizottság élén
A Jobbik miatt borult az eredetileg elfogadott bizottsági felosztás is. Shmitt Pál, a Ház új elnöke bejelentette, javasolja, hogy a választói akaratnak megfelelően, a legnagyobb ellenzéki párt, az MSZP vezesse a nemzetbiztonsági testületet, míg a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöki tisztére a Jobbik képviselőcsoportja jelöljön.
A parlament 270 igen, 5 nem, és 93 tartózkodás mellett létrehozta az Országgyűlés új bizottsági rendszerét; az új parlamentben 19 állandó bizottság működik majd, az elmúlt ciklusban működött rendszerhez képest csak egy új testület jön létre: a fogyasztóvédelmi.
Az alakuló ülés hivatalosan a Szózattal zárult, de a Jobbik frakció az utolsó hangok után a Székely Himnusz eléneklésébe kezdett. A Fidesz-frakció énekelt, az MSZP képviselőcsoportjának egy része és a kormány néhány tagja távozott, a többiek zavartan állva maradtak.
