Felfeszítették egy utcán álló busz tanksapkáját, de üzemanyagot már nem tudtak leszívni a tartályból, mert egy közeledő járőr megzavarta őket. A rendőrök igazoltatás után, mivel irataikat rendben találták, útjukra bocsátották őket – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A járőröknek azonban rövid időn belül feltűnt a felfeszített tanksapkájú busz, s a mellette hagyott benzinleszívó cső, kanna és feszítővas. A fiatalok után mentek, és előállították őket; a két fiatalember beismerte a lopási kísérletet – tette hozzá R. Szabó Ágnes.
A nyomozók vizsgálják, hogy elkövetett-e más bűncselekményeket is a két sárbogárdi fiatal.