Belföld

Fegyverrel akart végezni a volt főnöke gyermekeivel egy recepciós

A Somogy Vármegyei Főügyészség emberölés előkészületének bűntette miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki meg akarta ölni a volt főnöke gyermekeit.

A főügyészség közleménye szerint az előzetes kényszergyógykezelés alatt álló, kóros elmeállapotú terhelt 13 évig dolgozott recepciósként az egyik balatoni hotelben, azonban felmondása után kezeletlen mentális betegsége miatt zaklatni kezdte a tulajdonos felnőtt gyermekeit.

A nő már 2022 őszén elhatározta, hogy fegyverrel fogja megölni a gyerekeket. Hogy előteremtse rá a pénzt, ezért kiment külföldre dolgozni. A nő idén januárban bement egy budapesti fegyverboltba, és a fegyverhez jutás menetéről érdeklődött, azonban a szükséges engedélyek hiánya miatt nem jutott el a vásárlásig.

A nő a hatóságoknak is bejelentette az ölési szándékát: az egyik bíróságra email-t küldött, míg a rendőrséget felhívta. A recepciós a kóros elmeállapota miatt képtelen volt arra, hogy cselekménye következményeit felismerje, vagy hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, ezért nem büntethető. Ezért az ügyészség arra tett indítványt, hogy mentsék fel a nőt, és rendeljék el a kényszergyógykezelését.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik