Mint arról a 24.hu is beszámolt, az utolsó pillanatban sikerült elfogadni a 2025. évi fővárosi költségvetést a Közgyűlésben, amihez leginkább az kellett, hogy a Karácsony Gergely főpolgármestert támogató ellenzéki frakció Vitézy Dávid Podmaniczky Mozgalma mellett a Tisza Párttal is egyezségre jutott.
A Tisza Pártot – ami a kezdetektől jelezte, hogy nem kíván összeborulni egyik frakcióval sem a Fővárosi Közgyűlésben – az ezt követő két napban több kritika is megtalálta, amiért „oldalt választott” a Fidesz és az ellenék között, Magyar Péter pártelnök most az ATV megkeresésére mondta el a véleményét a dologról.
Semmilyen hivatalos együttműködés nem következik ebből. A Tisza Párt, ahogy eddig is elmondtam, a 2026-os választáson önállóan fog indulni, mind a 106 egyéni választókerületben jelöltet fog indítani, és meg fogja nyerni a 2026-os választást. Ha nem így tenne, és bárkivel összeállna, az a Tisza Párt végét jelentené
– jelentette ki a csatorna híradójának.
A Fidesz-frakciót vezető Szentkirályi Alexandra a megállapodásról korábban azt mondta, bár a város nem jár jól ezzel a költségvetéssel, a kialakult helyzet arra jó, hogy mindenki lássa, ki kivel van, és meglátása szerint „a Gyurcsány-Karácsony-Magyar Péter trió az együtt”. Karácsony Gergely pedig úgy kommentálta a történteket, hogy „elvszerű megállapodást kötöttek”, róla pedig eddig is az volt a közvélekedés, hogy a kompromisszumok robotosa.