Belföld

Házakat mosott el az eső

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több településen okozott nagyobb károkat a csütörtöki, nagy mennyiségű csapadék, húsznál több embernek kellett elhagynia a házát. Miskolcon még mindig szivattyúzzák az utakról a vizet. Az esőzés miatt a folyók is kiönthetnek.

Négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen okozott nagyobb károkat a csütörtöki, nagy mennyiségű csapadék, Tolcsváról húsz embert kellett kiköltöztetni, Erdőhorvátiban és Vámosújfaluban egy-egy helyi lakosnak kellett elhagynia az otthonát az áradás és a hömpölygő víz miatt. Pénteken a településeken még szivattyúznak, illetve takarítanak, hiszen
az ár a patakmedreket is megrongálta, köveket görgetett, s faágakat
szakított le, amelyeket lapályos helyen lerakott. Ezt a hordalékot,
sarat, iszapot kell eltakarítani.

Kohánka István, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság helyettes vezetője pénteken az MTI-nek azt mondta: a víz Tolcsván, Vámosújfaluban, Erdőhorvátiban és Komlóskán is utakat, árkokat mosott el és betört a házakba is. A települések vezetői az önkormányzati tulajdonokban keletkezett károk miatt vélhetően vis maior segítséget kérnek majd, a magántulajdonok kárait a biztosítók téríthetik meg. Sok háziállat, aprójószág elpusztult, belefulladtak a vízbe.

Tolcsván pénteken a nap végére a tervek szerint tizenöten visszaköltözhetnek, de öt ember helyzete még kérdéses, mert az ő házuk nagyon elázott. Az áramot biztonsági okokból több lakóházban ki kellett kapcsolni, ugyanis átáztak, átnedvesedtek a falak. Az MTI információi szerint Vámosújfaluban még a kőhidat is megmozdította az óriási eső. Csütörtök délután nagyon rövid idő alatt a becslések szerint legalább 50-70 milliméternyi csapadék hullott ezen a részen.

Miskolcon folyamatosan szivattyúzzák a vizet

Folyamatosan szivattyúzzák a vizet Miskolc diósgyőri városrészében, ahol utcákat, pincéket, garázsokat öntött el a csütörtökön leesett, óriási mennyiségű csapadék miatt kialakult áradat.

Még mindig esik

Miskolc diósgyőri város- részében csütörtökön 81 milliméternyi eső esett rövid idő alatt. Ez jóval több, mint egy május havi átlag csapadékmennyiség. Borsodban jelenleg is esik, és péntek délután még több csapadék várható. Javulás csak keddtől lehet.

A tűzoltók egész éjjel dolgoztak, más településekről is érkeztek tűzoltóegységek, hogy segítsék a miskolciak munkáját. Rétközi Ferenc, a Borsod megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője pénteken elmondta: Lyukóvölgyben kialakult egy kis tó is, ezen a részen is szivattyúzásra van szükség. Ebben a városrészben 10-15 lakóházat veszélyeztetett a víz, összességében öt embert kellett kimenteni az áradat miatt, de személyi sérülés nem történt.

Két embert kellett ideiglenesen elszállásolni, őket a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fogadta be. A helyiek azt mondják, védekezni fognak, hiszen a következő napokra is sok csapadékot jeleznek a szakemberek, ezért például a Hegyalja utcában homokzsákokkal próbálják majd kivédeni a nagyobb esőzést.

Fotó: MTI - KÉPGALÉRIA

A miskolci helyzet. Fotó: MTI – KÉPGALÉRIA

Bódi Zoltán, a miskolci tűzoltóság szóvivője korábban arról számolt be, hogy rengeteg segélykérés érkezett hozzájuk. A csütörtök délután négy óra után a hegyoldalakról lezúdult, óriási mennyiségű esővizet a közműhálózat nem volt képes elvezetni, ráadásul minden patak kilépett a medréből.

A helyszínen az összes miskolci tűzoltóegység mellett tiszaújvárosi, szerencsi és kazincbarcikai tűzoltók is dolgoztak. Két, közvetlen veszélyben lévő idős embert mentettek ki egy-egy az elöntött garázsból, illetve lakóházból. Az utcákon több helyen félméteres víz hömpölygött, a járművek elakadtak, némelyiket el is sodorta az áradat, további akadályokat képezve az úton – tette hozzá.

Mint mondta, több útszakasz járhatatlanná vált, a rendőrség lezárta a megrongálódott, elárasztott részeket. Közintézményekbe is betört a víz, így a Magyar Máltai Szeretetszolgálat idősotthonába, a Szimbiózis Alapítvány épületeibe és egy napközi otthon beteg gyerekekkel teli épületébe.

A folyók is megáradtak

Árhullámok alakultak ki az észak-magyarországi vízfolyásokon a jelentős mennyiségű csapadék miatt.

A regionális környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság (Ékövizig) árvízvédelmi osztályának vezetője, Csont Csaba elmondta: hazai területen csak a Sajó felső szakaszán alakultak ki készültségi szintet elérő vízállások, Sajópüspökinél péntek reggel 7 órakor 228 centiméteres vízmagasságot mértek. Az áradás folytatódik és várhatóan napközben a 250 centiméteres másodfokú készültségi szint közelében vagy valamivel a felett tetőzhet majd a folyó. Az éjszakai és a jelenlegi eső hatása még nehezen becsülhető, de a tetőzést – amennyiben az a fenti szint közelében bekövetkezik – gyenge apadás, majd további áradás követheti.

Árhullám vonul le a Hernádon és a Bódván is, de ezek magassága egyelőre jelentősen elmarad a legutóbbi árvizek szintjeitől. A csapadék szeszélyes területi eloszlásának megfelelően inkább a kisebb vízfolyásokon lehetnek gyors és nagyobb mértékű vízszintemelkedések, de a Sajó vízrendszerében a kedvezőtlen hidrológiai állapot miatt a mérsékeltebb csapadékhullás is számottevő árhullámot alakíthat ki – tette hozzá az osztályvezető.

Takta- és a Bodrogközben az átlagos értéket kissé meghaladó, 25 milliméternyi csapadékot mértek, lokálisan egy-két helyen pedig elérte a 40-45 millimétert is a csapadék mennyisége. A külföldi vízgyűjtők közül a Bodrog szlovákiai vízrendszerében hullott a legtöbb, 20-30 milliméternyi eső. Jelenleg egy újabb csapadékzóna okoz esőt a Sajó vízgyűjtőjén, hatására ismét vízszintemelkedések várhatók.

Udvarokat, pincéket öntött el a víz Mihálygergén

Huszonöt ház udvarát öntötte el a víz 50-150 centiméter magasságban csütörtök este a Nógrád megyei Mihálygergén is, a víz pincékbe is betört, de az épületekben nem keletkezett kár. Nógrád megye Ipoly-völgyi részén 25-30 milliméternyi eső esett, egyes helyeken a 40-50 milliméteres mennyiséget is elérte, jégesővel kísérve – mondta Szabó János, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság vezetője.

A Mihálygergét átszelő patakon kritikus helyzet alakult ki, a víz három helyen öntött ki medréből, a hegyekből lezúduló csapadékvíz pedig huszonöt ház udvarát öntötte el, néhány lakóépület pincéjébe is betört. Ezzel egyidejűleg Litke községben jelentős mennyiségű uszadék halmozódott fel a közúti és vasúti hídszelvénynél, ami veszélyes mértékben felduzzasztotta a Dobroda patak vízszintjét – mondta Szabó János.

Bár az uszadékot lebontották, a Dobroda is kiöntött, réteket, legelőket árasztott el – tette hozzá. Az igazgató elmondta, hogy Litkén pénteken több házat körülvett a hegyekből lefolyt víz, a közúton vízátfolyás van. A vizet a csapadékelvezetők mélyítésével és újak nyitásával vezetik el. Az Ipoly vízszintje 340 centiméter, s mivel a folyó 350-360 centiméternél tetőzik, ez nem jelent veszélyt – mondta Szabó János.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik