Belföld

Orbán leosztotta a lapokat

Kezd kirajzolódni a Fidesz-kormány struktúrája: mind a nyolc minisztert egy közigazgatási és egy úgynevezett parlamenti államtitkár segíti, utóbbi helyettesítheti is. A tárcák alá vont területekért szintén államtitkárok lesznek felelősek, ám lesz olyan minisztérium, ahol csak egy ilyen lesz, és van, ahol öt.

Teljesen átalakul a kormányzati struktúra: mivel az eddiginél jóval kevesebb tárca lesz (összesen nyolc), sok, eddig önálló minisztériummal rendelkező területet összevonnak. Ezeket az eddiginél erősebb (a brit berendezkedésben junior miniszteri rangnak megfelelő) államtitkárok felügyelik majd. Emellett visszahozzák a közigazgatási államtitkári posztot. Lapinformációi szerint viszont a politikai államtitkári funkció megszűnik, helyette úgynevezett parlamenti államtitkárok jönnek. Ez azért fontos különbség, mert utóbbiak helyettesíthetik a minisztert a parlamentben. Ehhez jogszabály-módosítás szükséges, mivel eddig csak a miniszterek voltak interpellálhatóak, az államtitkárok nem.

Az új szisztéma tehát minden idők legkevesebb minisztériumát eredményezi, ám alattuk összesen 30 államtitkár dolgozik majd. Az ő személyüket hivatalosan csak a tárcák felállását követően jelentik majd be, ám a sajtóban a legtöbb poszt várományosáról vannak találgatások. (Fontos megjegyezni, hogy a miniszteri lista is százszázalékosan egyezett a korábbi sajtótalálgatásokkal).

Navracsics és Réthelyi alatt lesznek a legtöbben

Orbán Viktor miniszterelnök jobb keze, Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszterként összesen hat államtitkár munkáját irányíthatja. Parlamenti államtitkára a legifjabb KDNP-s képviselő, Rétvári Bence lehet, közigazgatási államtitkára pedig Gál András Levente. Rajtuk kívül, szintén államtitkári rangban felel majd az igazságügyért Répássy Róbert, a kisebbségekért Balog Zoltán, a kormányzati kommunikációért pedig Kovács Zoltán. A legfrissebb hírek szerint a titkosszolgálatok felügyeletét is ide vonják, a terület vezetője pedig Demeter Ervin lesz. Sőt vannak olyan elképzelések is, hogy az egyházügyeknek (amelyért egyébként miniszterelnök-helyettesként Semjén Zsolt lesz az egyik gazdája), szintén lesz itt egy államtitkára, Szászfalvi László személyében.

A legnagyobb integrált tárca várhatóan a Humánpolitikai Minisztérium lesz, Réthelyi Miklós, a SOTE volt rektorának vezetésével. Itt Halász János lehet a parlamenti, Jávor András pedig a közigazgatási államtitkár. A tárca alá öt fontos terület fog tartozni. Az egészségügyi államtitkár Szócska Miklós, az Egészségügyi Menedzserközpont vezetője lesz, az oktatást a KDNP-s Hoffman Rózsa, a szociális ügyeket a szintén kereszténydemokrata Soltész Miklós, a korábban a kulturális tárcához tartozó feladatokat Szőcs Géza erdélyi író, míg a sportügyeket Czene Attila olimpiai bajnok úszó kapja.

Az agráriumhoz sorolják a környezetvédelmet

A Fellegi Tamás vezette Nemzeti Fejlesztési Minisztérium némileg szerényebb lesz. Fónagy János parlamenti és Vízkelety Mariann közigazgatási államtitkár mellett két területfelelős lesz várhatóan: Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója az informatikát, Bencsik János, Tatabánya polgármestere pedig az energetikát irányítja.

A Vidékfejlesztési Minisztériumban Fazekas Sándort Ángyán József parlamenti, Farkas Imre közigazgatási államtitkárként segítheti. Itt felvetődött még államtitkárként Czerván György, a Fidesz egyik mezőgazdasági szakpolitikusának neve is. Az viszont egyre valószínűbbnek látszik, hogy ide tartoznak majd a környezetvédelmi kérdések is, amelyek Illés Zoltánhoz kerülhetnek.

Szinte biztos a Külügyminisztériumban a helyek leosztása: Martonyi János miniszter parlamenti helyettese a külügyi bizottság eddigi elnöke, Németh Zsolt lesz, míg a közigazgatási államtitkári posztot Bába Iván, korábbi külügyi hivatalvezető kapja. Itt egy államtitkárság lesz: Győri Enikő EP-képviselő viszi majd az uniós ügyeket. Szintén egy „plusz” államtitkár valószínű a Matolcsy György vezette Nemzeti Gazdaságfejlesztési Minisztériumban is: Domonkos László parlamenti és Nagy Róza közigazgatási államtitkár mellett Cséfalvay Zoltán a gazdasági stratégiáért felel majd valószínűleg.

Vannak még kérdőjelek

A Hende Csaba vezette honvédelmi tárcánál egyelőre csak annyi tűnik biztosnak, hogy a KDNP szakpolitikusa, Simicskó István lesz a parlamenti és Fodor Lajos volt vezérkari főnök a közigazgatási államtitkár.

A legtöbb kérdőjel a Belügyminisztériumnál van: nem tudni egyelőre, ki lesz Pintér Sándor parlamenti helyettese, és azt sem, sorolnak-e alá egyéb területeket (a titkosszolgálatok egyes tervek szerint ide tartoztak volna, ám az végül Navracsics Tibor alá került). A közigazgatási államtitkári poszton viszont az egykori közigazgatási államtitkár és a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője, Felkai László neve tűnik biztosnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik