Szakértők egy csoportja példátlan jelenséget figyelhetett meg két, egymáshoz közeli szupermasszív fekete lyuknál – írja a Live Science. A páros az adatok alapján egy hatalmas gázfelhőt emésztett fel, korábban hasonlót nem láttak.
A szupermasszív, azaz nagyon nagy tömegű fekete lyukak az univerzum legfélelmetesebb objektumai közé tartoznak, tömegük akár milliárdszorosa is lehet a Napénak. Az új adatok segítenek jobban megérteni ezeket az égitesteket.
A csapat egy sugárzási jel segítségével dokumentálta a feltételezett folyamatot. „A rendszer által kibocsátott fény oszcillálós mintázatot mutat, amely 60-90 naponként ismétlődik, ez az első alkalom, hogy ilyen jellegű változásokat figyelhetünk meg egy aktív galaximagban” – nyilatkozta Lorena Hernández-García, a chilei Millennium Asztrofizikai Intézet és a Valparaíso Egyetem munkatársa.
Ez a mintázat röntgen, ultraibolya és optikai frekvenciákon is megfigyelhető, ami egyedülállóvá teszi a rendszert
– tette hozzá.
Az AT 2021hdr jelet 2021 márciusában észlelték először. A jel a 2MASX J21240027+3409114 néven ismert galaxisból származik, amely körülbelül 1 milliárd fényévre található, a Hattyú csillagképben.
A tudósok először azt gyanították, hogy a jel ismertebb jelenségekhez kapcsolódhat, például egy szupernóvához, a fényesség-ingadozási mintázat viszont túlságosan szokatlan volt. Az anomália arra késztette a szakértőket, hogy alaposabban megvizsgálják a jelet.
Hernández-García szerint több mint négyéves, több hullámhosszú, földi és űrben lévő műszerekkel zajló megfigyelés kezdődött. Az adatok megerősítették a gyanút, hogy a jel eredete ismeretlen.
A rejtély megoldása érdekében elméleti modellek felé fordultak. A csapat azt feltételezte, hogy a jelet egy pár szupermasszív fekete hozta létre, miközben egy hatalmas galaktikus gázfelhőt nyelt el, a szimulációk pedig bizonyos értékek mellett jól illeszkedtek a modellekhez.
Hernández-García szerint eredményeik alapján a gázfelhő tömege nagyjából a Napénak felelhet meg, míg a fekete lyukak együttes tömege 40 millió naptömegű lehet. Az objektumok kozmológiai értelemben igen közel keringhetnek egymáshoz, és 70 ezer év múlva egyesülhetnek.
Bár a jel jól illeszkedik a kutatók hipotézisébe, további adatokra lesz szükség annak igazolásához, hogy a most leírt jelenség valóban létezik. Ha a felfedezés beigazolódik, az óriási hatással lehet a fekete lyukakról és galaxisokról alkotott képre.