Ami az év végi nyitva tartást illeti, egy biztos pont van:
- december 25. (szerda),
- december 26. (csütörtök)
- és január 1. (szerda) ünnepnap,
szóval ezeken a napokon fő szabály szerint
Kivételnek számítanak a vendéglátó üzletek, a szálláshelyek, a virág-, az édességüzletek és az üzemanyagtöltő állomások, továbbá a vasúti és buszpályaudvaron, repülőtéren, illetve az üzemanyagtöltő állomáson belül működő üzletek, amelyek ünnepnapokon is nyitva lehetnek.
Az ünnepnapok között és után többnyire a szokásos nyitvatartással lehet majd találkozni, előtte több helyen is hosszabbítottal. Szenteste azonban nem ünnepnap, ahogy szilveszter napja sem, így vegyes a kép az aznapi nyitvatartásokkal kapcsolatban.
Számos üzletlánc már december elején közzétette, miként szervezi az év végi nyitvatartását, másokat pedig a 24.hu kérdezett meg erről. Íme a választék, hogy az ünnepnapokon kívül (amikor mindenki zárva tart) hogyan lesznek nyitva az egyes láncok.
Penny
A vásárlók és a dolgozók érdekeit is szem előtt tartva úgy döntöttek, hogy országosan nyitva lesznek december 24-én, de csak délig. Akik aznap dolgoznak náluk (mintegy 1700 ember), azokat vásárlási utalvánnyal jutalmazzák.
Náluk így alakul az év végi nyitvatartás:
- meghosszabbított nyitvatartás december 19-én, 20-án, 21-én és 23-án, amikor a zárás minden üzletükben 21 órakor lesz,
- 22-én viszont a szokásos vasárnapi nyitvatartással készülnek,
- december 24-én, kedden 12 órakor zárnak,
- 31-én, kedden pedig 14 órakor.
Aldi
A vevők igényeire apellálva az idén is nyitva lesznek szenteste napján, de a munkatársak igényeit is figyelembe véve csak reggel héttől délig. Azt írták, a dolgozóik mintegy 70 százaléka – a korábbi évekhez hasonlóan – december 24-én a pihenőnapját tölti. A 182 áruház zavartalan működését a munkatársi létszám 30 százaléka biztosítja majd. December 31-én reggel hét és délután négy között várják a vevőket.
Tesco
Szintén a vásárlói igényekre hivatkozva az évek óta megszokott rövidített nyitvatartással várják a vásárlókat december 24-én, déli 12 óráig. Hozzátették, az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a vásárlók igénylik az utolsó pillanatos bevásárlás lehetőségét, különösen azok, akik például december 23-án hosszabbított munkaidőben dolgoznak. Hangsúlyozták, munkatársaiknak lehetőségük van arra, hogy az egyéni élethelyzetüket figyelembe véve jelezzék, mely napokon vagy napszakban nem tudnak műszakot vállalni – a dolgozói igényeket szem előtt tartva készítik a beosztásokat december 24-én is.
Mindezen túl bérleti szerződéseik is kötelezik őket a nyitvatartásra, saját tulajdonú ingatlanjaikban pedig (amelyekben a nagyobb hipermarketek mellett üzletsort is üzemeltetnek) úgy érzik, felelősséggel tartoznak a több száz jellemzően kis- és középvállalkozó bérlőjükért, akik számítanak arra, hogy a Tesco áruház nyitva tart – tették hozzá.
Auchan
December 24-én áruházaik 6–7-kor nyitnak, és csak délelőtt lesznek nyitva, a fogyasztók kiszolgálására és a dolgozókra tekintettel. Saját pékségeik 24-én reggel is sütnek, és a többi részlegre, például a zöldség-gyümölcs osztályra is új áru érkezik – emelték ki.
December 27. és 30. között a szokásos nyitvatartással találkozhatnak a vevők. A hipermarketek pénteken, szombaton és hétfőn áruháztól függően reggel 6-kor vagy 7-kor nyitnak, és 21 óráig várják a vásárlókat, vasárnap pedig áruháztól függően 7 vagy 8 és 20 óra között lesznek nyitva, a szokásos rend szerint. A szupermarketek nyitvatartása ettől eltérő, a honlapjukon tekinthető meg. Szilveszterkor 16 óráig lesznek nyitva az üzleteik.
Spar
A vállalat azt közölte, hogy karácsony előtt egyes szupermarketjeik meghosszabbított nyitvatartással várják a vásárlókat december 21-én és 22-én. Hipermarketjeik december 20-a és 23-a között reggel 6 és este 10 óra között lesznek nyitva, azonban egyes, bevásárlóközpontokban üzemelő áruházaknál ettől lehetnek eltérések.
December 24-én ugyancsak a vásárlói igényekre reagálva az áruházaik többsége 12 óráig tart nyitva, azonban néhány, bevásárlóközpontban üzemelő áruháznál szenteste is lehetnek eltérések. December 31-én a szupermarketjeik legalább 14 óráig tartanak nyitva, míg hipermarketjeik többsége 16 óráig lesz elérhető.
Metro
Áruházaik nyitvatartási rendje az alábbiak szerint alakul az ünnepek alatt:
- december 24.: 5:30–12:00
- december 27–30.: általános nyitvatartási rend (hétfő–szombat: 5:30–21:30, vasárnap: 8:30–18:30)
- december 31.: 5:30–14:00
CBA
Mivel a magyar üzletlánc franchise-rendszerben működik, a CBA és Príma egységeket működtető vállalkozások saját hatáskörben dönthetnek a december 24-ei és 31-ei nyitvatartásról a vásárlói igényekhez igazodva – írták.
Lidl
Előző nap, december 23-án viszont meghosszabbított a nyitvatartásuk – 22 óráig. Szilveszter napján 16 óráig tartanak nyitva.
IKEA
Áruházaik az elmúlt évekhez hasonlóan idén december 24-én és 31-én is zárva tartanak, amit azzal indokoltak, hogy a vállalat számára kiemelten fontos, hogy vásárlói mellett a munkatársai is átélhessék az ünnepi időszak örömét, nyugalmát, és a karácsonyi készülődést a szeretteikkel tölthessék.
Rossmann
Szabadnapot biztosítanak közel 2500 munkatársuk számára december 24-én, hogy ők is otthonaikban, szeretteik körében készülhessenek az ünnepekre. Viszont a vásárlói igényeket kielégítendő december 23-án országszerte meghosszabbított nyitvatartással készülnek: 250-nél is több hazai üzletük 20 óráig üzemel, a plázákban, valamint a máskor is 20 óránál tovább nyitva tartó üzleteik pedig a megszokott nyitvatartásuk szerint 21 óráig. December 31-én 8 és 13 óra között lesznek nyitva, kivéve a plázákat és bevásárlóközpontokat, ahol a ház nyitvatartása az irányadó.
DM
Azt írták, üzleteik nyitvatartását minden esetben igyekeznek a helyi vásárlói igényeikhez igazodva kialakítani. Az ünnepi nyitvatartást is ennek megfelelően tervezik majd meg, ami üzletenként eltérő lehet. Pontosabb információ a weboldalukon lesz.
Praktiker
Advent utolsó vasárnapján, december 22-én hosszabb nyitvatartással, 9 és 19 óra között várják a vásárlókat, szolnoki áruházuk pedig 8 és 19 óra között. Áruházaik december 24-én hagyományosan zárva tartanak, azt írták, az országos hálózattal rendelkező barkácslánc így szeretne hozzájárulni munkatársai nyugodt ünnepi készülődéséhez, jóllétéhez. Bár üzleteik december 25–26-án szintén zárva lesznek – mint kitértek rá –, az online webáruház az ünnepek alatt is elérhető. Az év utolsó napján zárva tartanak.
Obi
December 24-én zárva lesznek, a többi nem munkaszüneti napon a normál nyitvatartási rend szerint üzemelnek.
Alza
A vásárlók a készleten lévő termékekből karácsonyi szállítással december 22-ig bezárólag rendelhetnek. Azokat, akik a fizikai boltokat részesítik előnyben vásárlásra vagy csomagátvételre, a Róbert Károly körúti üzletükben december 23-áig meghosszabbított nyitvatartással 8 és 21 óra között várják, míg december 24-én az összes Alza üzlet 12 óráig lesz nyitva. Akik az utolsó pillanatban vásárolnának, azok a weboldalukon tájékozódhatnak arról, mi az, ami a boltokban azonnal elérhető, egészen december 24-én délig. A nem megfelelő ajándékok pedig január 31-ig cserélhetők vissza – utalványt adnak ezek fejében, amely később levásárolható náluk.
Kivételek
Az ünnepnapi zárvatartás alól – ahogy máskor is – most is lehetnek kivételek, így várhatóan nyitva tarthatnak:
- a non-stop nyitva tartó éjjel-nappali üzletek,
- azok a kisboltok, trafikok, amelyekben a tulaj áll be a pult mögé,
- a benzinkutak, illetve a benzinkutakon működő boltok,
- valamint a virágboltok.
Plázák, bevásárlóközpontok, étteremláncok
Néhány nagyobb kereskedelmi létesítmény weboldalát is megnéztük az ünnepi nyitvatartással kapcsolatban. A Duna Plaza azt írja, hogy náluk december 24-én a kereskedelmi egységek 14 óráig tartanak nyitva, kivétel a Libri, mert az zárva lesz. A vendéglátóhelyekre, szórakoztatóegységekre egyedi nyitvatartást jeleznek, a mozi pedig nyitva lesz minden ünnepnap is, de 24-én és 31-én csak délután negyed háromig. Az Etele Plázánál november 25. és december 31. közötti ünnepi nyitvatartás van kint – nem jeleznek december 24-ére és 31-ére külön rendet. Az Árkádban szenteste és szilveszter napján 10 és 14 óra közötti nyitvatartást írnak. Az Allee azt írja, üzleteik jelentős része december 24-én és 31-én szintén 10 és 14 óra között tart nyitva, az éttermek, kávézók, a mozi és a fitness pedig egyedi nyitvatartás szerint üzemel.
Közszolgáltatások
A Magyar Posta a weboldalán azt írja, hogy legkésőbb december 18-áig (szerda) javasolt feladni a karácsonyi küldeményeket az időben való kézbesítéséhez. December 24-éről (kedd) azt írják, hogy az pihenőnap, illetve az ünnepek előtti csomagforgalom miatt a szombati napon üzemelő szolgáltatóhelyek legfeljebb 12 óráig tartanak nyitva. December 27. (péntek) is pihenőnap náluk, amikor a szombati napon üzemelő postahelyek legfeljebb négy órában, 12 óráig tartanak nyitva, és ugyanez érvényes december 28-ára is (szombat). December 31-én minden postai szolgáltatóhely legfeljebb 12 óráig tart nyitva. Az ünnepnapokon pedig ők is zárva lesznek.
Mint korábban már megírtuk, a két ünnep között a kormányablakok és a kormányhivatali ügyfélszolgálatok csak korlátozottan tartanak nyitva.
A gyógyszertárak nyitvatartásáról az OGYÉI honlapján lehet tájékozódni, az ügyeletesek nyitva lehetnek munkaszüneti napokon is.
A szemetet a szokásos napokon szállítják el, mint mindig.