Gazdaság

„Ötezer forint a gyereknevelésben alig észrevehető összeg” – szülők a duplázódó családi kedvezményről

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Szülőket kérdeztünk, mit szólnak ahhoz, hogy két lépésben a duplájára emelik a családi kedvezményt. Négyből négyen először bizonytalanok voltak abban, mit is jelent számukra majd a duplázás. Bepillanthattunk kicsit abba, milyen nehézségekkel szembesülnek, illetve hogyan értékelik a jelenlegi családtámogatásokat.

A családi kedvezményt két lépcsőben emelik – az első körben 2025. július 1-jétől 50 százalékkal, majd 2026. január 1-jétől a mostani összeg további 50 százalékával, vagyis összességében megduplázzák.

Családi kedvezmény kontra infláció

A 2011-ben bevezetett családi adókedvezmény révén az egy- és kétgyermekesek havi maximum 10 ezer forint adókedvezményt érvényesíthettek, a legalább háromgyerekesek pedig gyermekenként legfeljebb 33 ezer forintnyit, ekkor még kizárólag a személyi jövedelemadójukból, ha volt annyi fizetésük, adójuk. 2014-től már családi adó- és járulékkedvezményt vehettek igénybe a gyermeket nevelők, így nemcsak a levont személyi jövedelemadójukból, hanem a járulékaikból is érvényesíthették a kedvezményt. Ez azzal járt, hogy kevesebb jövedelem mellett is maximálisan kihasználhatták a családi kedvezményt, tovább nőhetett a nettójuk – akkor is, ha korábban az szja-jukból nem tudták az egész kedvezményt érvényesíteni. Leginkább az alacsony keresetű, legalább három gyermeket nevelő családoknál fordulhatott ez elő. Azóta annyi változott, hogy a kétgyermekeseknél 2016 és 2019 között megduplázták a kedvezményt, így azóta náluk gyermekenként legfeljebb 20 ezer forinttal nőhet a nettó jövedelem havonta. Az egy- és legalább háromgyerekeseknél a kedvezmény maximumát 2011 óta nem emelték.

Megnéztük, hogy 2011 óta – a meglévő tényadatok, valamint az idénre és a jövő évre becsültek alapján – 88 százalék felett lehet az infláció. Innen nézve akár gálánsnak is mondható (és egyben időszerű is), hogy a kormány 2026-ra megduplázza a juttatás jelenlegi maximumát.

Mint írtuk, egy és két gyermek mellett minimálbérből és bérminimumból is érvényesíthető az adó- és járulékkedvezmény, emelés után is, három gyereknél viszont egy keresőnél a legkisebb bérekből nem teljesen használható ki.

Ezúttal családosokat kérdeztünk arról, mit szólnak a családi kedvezmény megduplázásához, mennyire segítség ez nekik. Amin meglepődtünk, hogy mindnyájuknak el kellett először magyarázni, miről is van szó, mikortól és miként emelkedik a családi kedvezmény, mert nem voltak tisztában vele. Akadt, aki azt mondta, ő most sem fizet szja-t, így nem segít neki, ha megduplázzák a kedvezményt. Elmondtuk, hogy nem csak az szja-ból lehet érvényesíteni a családi kedvezményt, hanem – amennyiben az lenullázódott – a tb-járulékból is, addig, amíg az is nullára nem csökken, és közben nőhet a nettó fizetés, akár elérve a bruttót.

Emelhetnék a családi pótlékot is

Katiék falun laknak, ahol elég sok a szegény család, és kevés a munkalehetőség. Ő az ott élők többséghez képest szerencsésnek érzi magát, mert az élettársának és neki is van munkája. Három gyermeket szült, közülük a legnagyobb már egyetemista, így két kiskorú gyermekére tudja igénybe a családi kedvezményt, de összegszerűen a háromgyerekest, így a havi kedvezménye maximum kétszer 33 ezer forintnyi lehet. Szja-t jelenleg nem vonnak a fizetéséből emiatt, csak tb-járulékot. Ezek szerint bruttó 440 ezer forint a fizetése, amiből most maximálisan ki tudja használni a családi adókedvezményt. Nem értette, hogyan lehetne ez még több az emeléssel, ezért elmondtuk neki, hogy a tb-járulékból is érvényesítheti majd a családi kedvezményt, amivel tovább emelkedhet a nettója.

Ennek ugyan örült, de rögtön hozzáteszi: a családi pótlékot is megemelhetnék (annak az összege 2008 óta változatlan), mert nagyon kellene több segítség azoknak a családosoknak is, akik rosszabb helyzetben vannak, mint ők, például azért, mert jóval kevesebb a keresetük, vagy csak a családi pótlékra támaszkodhatnak. Egyik gyereke sajátos nevelési igényű – szerencsésnek érzi magát, mert tud mellette dolgozni, bár sokat kell vele együtt tanulni, felolvasni a tananyagot, hogy meg tudja tanulni a kisfiú. Ehhez állandó délelőttös műszakot kellett kikönyörögnie a munkahelyén. Viszont, ha otthon kellene maradnia az SNI-s gyerekével, akkor még az emelt családi pótlékból sem tudna megélni – teszi hozzá.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!
Ha még nem vagy a 24 Extra előfizetője, ismerheted meg a csomagokat.

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik