Nagyvilág

Ismét Lavrovval egyeztetett Szijjártó Péter

Szijjártó Péter / 24.hu
Szijjártó Péter / 24.hu

Szijjártó Péter az orosz és a vatikáni kollégájával is egyeztetett csütörtökön az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) külügyminiszteri szintű tanácsülésének margóján Vallettában – olvasható a külügy csütörtöki jelentésében.

A közleménye szerint Szijjártó úgy beszélt a Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalását követően, hogy „folytatódik a magyar békemisszió”, mivel az elmúlt időszakban olyan helyzet állt elő az amerikai elnökválasztás nyomán, hogy minden eddiginél közelebb került az ukrajnai háború vége – miközben Szijjártó értékelése szerint az eszkaláció veszélye is most a legnagyobb. A novemberi elnökválasztáson Donald Trumpot választották az Egyesült Államok új elnökévé, aki többször utalt rá, hogy amint elnökként lehetősége lesz, pontot tenne az ukrajnai háború végére. A január 20-i hatalomátadás előtt a regnáló elnök, Joe Biden és kormánya még mindenképp eljuttatná a Kongresszus által már korábban megszavazott segélyeket Ukrajnának. A hét elején egy 725 millió dolláros katonai segélycsomag átadását jelentették be, és január végéig további 7 milliárd dollár értékű támogatást nyújtana még az amerikai vezetés.

„Annak érdekében, hogy január 20-ig ne történjen semmi visszafordíthatatlan, most mindent meg kell tenni a kommunikációs csatornák nyitva tartása érdekében, és erre az EBESZ az utolsó alkalmas platform. Itt az ideje világossá tenni, hogy ahelyett, hogy az ukránokat egyesek arra próbálják rákényszeríteni, hogy jelentősen csökkentsék a sorozási korhatárt, végre a tűzszünetért és a békéért kellene dolgoznunk” – hangsúlyozta a magyar külügyminiszter a Lavrovval történt egyeztetés után

Szijjártó a vatikáni külügyminiszterrel, Paul Richard Gallagherrel is megbeszélést folytatott, ennek kapcsán azt emelte ki, hogy Magyarország nagyra becsüli a Vatikán bölcs, békepárti álláspontját. „Gallagher érsek korábban a béke bátorságáról beszélt, és egyetértünk abban is, hogy a tárgyalás nem a gyengeség, hanem a bátorság jele. Gallagher érsek bátorított arra, hogy folytassuk az erőfeszítéseinket az emberéletek megmentése, a béke megteremtése, a kommunikációs csatornák nyitva tartása érdekében” – tette hozzá.

Kapcsolódó
„Nincs benne a pakliban, hogy Trump a busz alá lökje az ukránokat” – tényleg 24 óra alatt békét teremthet a régi-új elnök?
Az nem elég, hogy Trump békét akar, egy megállapodáshoz Putyinra is szükség lenne, ám az oroszokon egyelőre nem látszik a kompromisszumkészség. A lapunknak nyilatkozó szakértők szerint nem valószínű, hogy az USA magára hagyná Ukrajnát, miközben arra lehet számítani, hogy a Közel-Keleten óriási nyomás nehezedik majd Iránra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik