Kultúra

Szigorúbban büntetnék Iránban a fejkendő nélküli nőket, illetve az őket kiszolgálókat

Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images
Morteza Nikoubazl/NurPhoto via Getty Images
Pénzbírság, kiutazási tilalom, börtönbüntetés, üzletbezárás – ezek várhatók, ha elfogadják a törvényt.

Új törvény készül a nők kötelező fejkendőviseléséről Iránban: a tervezet szövegét vasárnap a helyi sajtóban is ismertették – írja az MTI.

A javaslat szerint a szigorú iszlám öltözködési szabályok megsértőit

magas pénzbírságokkal, közszolgáltatások megtagadásával, kiutazási tilalommal, illetve rendkívüli esetben börtönnel

is büntethetik.

Azokat az üzleteket és éttermeket, ahol a vásárlók, illetve vendégek nem tartják be a fejkendő viselésére vonatkozó előírást, bezárathatják, a taxisofőröknek pedig az engedélyük megvonásával kell számolniuk.

A törvényjavaslat hamarosan a teheráni parlament elé kerül jóváhagyásra, azt azonban máris számos kritika érte – köztük a legfontosabb iráni politikai és vallási vezető, Ali Hamenei ajatollah első számú tanácsadójától, aki szerint törvény helyett legfeljebb kulturális jellegű meggyőző munkára van szükség.

Abdollah Rameszanszadeh volt kormányszóvivő az X közösségi oldalon drákóinak nevezte a szabályozást, és azt írta, hogy az ilyen intézkedések további elégedetlenséghez vezetnek a társadalomban.

A jelenlegi tervek alapján ha a törvényt elfogadják, akkor december 13-án juttatják el a hatóságokhoz végrehajtásra, ezt azonban nemcsak a parlament, hanem akár az erkölcsrendészet hasonló ellenőrzéseit is szúrós szemmel követő elnök, Maszúd Peszeskján is megvétózhatja.

Két évvel ezelőtt nemcsak Iránban, hanem nemzetközi szinten is éles bírálatokat váltott ki egy kurd származású fiatal nő, Mahsza Amini halála, akit a kendőviselési szabályok megsértése címén tartóztattak le, őrizetbe vétele után pedig életét vesztette. Halála nyomán országos tiltakozási hullám kezdődött, számos nő pedig tiltakozása jeléül azóta nem visel fejkendőt közterületen vagy épp a nyilvánosság előtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik