Különbséget tennék, a visszatérés ugyanis azt jelenti, hogy az ember egy szünetet követően folytatja a korábban végzett tevékenységét. Esetemben erről nincs szó
– kezdte a Mandinernek adott interjúját a Szabad Európa Intézet igazgatójával.
Úgy folytatta, „a politikából való távozást már korábban elterveztem. 2019-ben, az európai parlamenti választás után azt tekintettem elsődleges feladatomnak, hogy biztosítva legyen az utódlás, vagyis hogy olyan fideszes csapat álljon fel Strasbourgban, amely működőképes nélkülem. Végül nem az eredeti tervek mentén léptem ki a hivatásos politika világából.”
Most új fejezet kezdődik, ami már nem klasszikus politikusi tevékenység. Csak ahhoz kell a közvéleménynek hozzászoknia szerinte, hogy négy év némaság után időnként ír cikkeket, tesz néhány nyilatkozatot jogi vagy európai ügyekben.
Kérdésre válaszolva elmondta, „amellett, hogy az előző négy évet szellemi építkezéssel, olvasással, írással töltöttem, meg kellett harcoljak egy súlyos betegséggel is.” Tehát harci lendületben van.
Elmondása szerint a 2020-ban történtekkel kapcsolatban rengeteg hazugság, ferdítés, alantas rágalom hangzott el, és az, ami vele történt, nem a véletlen műve volt. Miután elsoroltam visszavonulásom indokait, a hallgatás mellett döntött, nem védte magát, néhány rövid közleményen kívül a nyilvánosság előtt több éven át nem mondott semmit.
Ami történt, megtörtént, sokan sokféleképpen látják, eltérő értelmezések vannak még ma is közforgalomban. Ezt a helyzetet – ha nem is teljes megnyugvással, inkább jobb híján – elfogadtam. Biztos vagyok benne, hogy ezen a magánéletemet boncoló, ma divatos kitárulkozással sem tudnék változtatni. Zárkózottabb vagyok annál, hogy ilyen hatásvadász akcióra vállalkozzak. Visszatérve a felvetésre: amikor valaki azt állítja, hogy mást csináltam, mint amit magamról a nyilvánosságban hirdettem, akkor a politikától nem idegen – velem szemben viszont méltánytalanul kritikus vagy egyenesen ellenséges – látszatok szándékos keltéséről van szó, aminek során a tények nem számítanak, mert rajtam, a megtámadotton kívül azok méltányos beszámítása senki másnak nem érdeke
– jelentette ki.
Saját politikai közösségem részben jogosan becsapottnak érezte magát, és nem védte meg őt, de Szájer szerint „ez nem is volt a dolga, én magam léptem ki a pártból, és mondtam le a tisztségeimről, mert úgy éreztem, egy ilyen viharban a minimális méltányosságra sem maradt tér. Nem akartam továbbá, hogy árnyékot vessen rájuk a magánszférám jogsértő és megalázó, pletykaéhséget kiszolgáló kiteregetése. Azt gondolom, ez sikerült is, helyrehozhatatlan kárt nem okoztam, a soron következő, 2022-es választáson korábbi pártom emiatt támogatást nem veszített – épp hogy fényes győzelmet aratott.”
Szájer azt mondta, a bűne annyi, hogy a magánszféráját nem teregette ki a világ elé, de vallja, hogy ahhoz rajta és a hozzá közel állókon kívül senkinek nincs köze.
A Szabad Európa Intézet olyan Európai Unióban hisz, amely a nemzetek szuverenitásán alapszik. Ez a gondolat markánsan utoljára De Gaulle-nál jelent meg, azóta eltelt ugyan hatvan év, bizonyos alapelvekhez vissza lehet és vissza is kell térni. „Látjuk a veszélyeket, a fő feladat ma az, hogy megállítsuk a rohanást a birodalmi állapot felé. Ez egy gigászi hatalmi játszma” – fogalmazott.
A Fidesz alól szerinte az Európai Néppárt ment ki, mivel idővel egyre több baloldali álláspontot vett át.
Nem velünk volt a baj. Ma már ott tartunk, hogy a néppárt gyakorlatilag semmiben nem különbözik a liberálisoktól vagy a szocialistáktól. Mi annak idején egy olyan pártcsaládba léptünk be, amelynek az arca Helmut Kohl kancellár volt, és amellyel közös elveket vallottunk. Aztán ők sorra feladták ezeket. Egy idő után a kérdés egyre türelmetlenebbül adta magát: bár előnyös egy nagy párthoz tartozni, mert megkönnyítheti az unióban a politikai mozgást a hatalompárthoz való szorosabb kötődés, ha már semmiben nem értünk egyet, akkor mit keresünk még mindig ott?
– értékelt, majd úgy folytatta, „1988-ban azért alapítottuk a Fideszt, mert volt saját elképzelésünk a világról, Magyarországról, és nem akartunk más, a mienktől eltérő gondolkodású szervezeteken belül rossz kompromisszumokat kötni, így „zöldmezős beruházásba” kezdtünk. A semmiből csináltuk meg a magunk pártját, mert a többi politikája nem tetszett. Vagy vegyük a kilencvenes évek közepét, amikor Magyarországon a jobboldal romokban hevert, elvesztettünk egy sorsdöntő választást, kisebb lett a frakciónk, mint az 1990-ben megalakult első szabad parlamentben. Kemény munkával elkezdtünk építkezni, létrehoztunk egy nagy nemzeti, polgári, kereszténydemokrata erőt, amely már tizenöt éve egyfolytában kormányozza az országot. Nem értelmetlen tehát a saját eszméinkhez ragaszkodni. Szerintem Európában most valami hasonló történik. Azok a pártok, amelyek a Patriótákhoz tartoznak, felemelkedőben vannak, rohamtempóban gyarapodnak. Sorra nyerik a választásokat, s ugyan még mindenféle machinációkkal innen-onnan kiszorítják őket, egy idő után erre már nem lesz senki képes, megkerülhetetlenek lesznek.”
A belpolitikával összefüggésben azt mondt, a Fideszben eltöltött harminc esztendő alatt sokféle ellenféllel küzdöttek. Már nem tag, de biztos abban, hogy volt kollégái ismerik a Gladiátor című film Maximusának a jó tanácsát: akármi jön is ki azon a kapun, akkor van esélyünk, ha összetartunk. Ha nem figyelünk oda, minden elveszhet, „és akkor hiábavaló volt a rengeteg munka.”
A Fidesz sikerének két nagy titka van: a fáradhatatlan munka és a szabadságszeretet. A legreménytelenebb helyzetekből is ki lehet jönni, ha beleadunk minden energiát, és kétszer (többször) annyit dolgozunk, mint az ellenfél. Nincs mese, ezt kell folytatni, mindig jobban. A könyvem mottója a krónikák könyvéből jön: Légy erős, légy bátor, és cselekedj!
– zárta az interjút.
