Szórakozás

Lázadnak a kirúgott MTV-sek Fábry csillagászati gázsija ellen

Miközben több száz MTV-s siratja munkahelyét, és azt, hogy kirúgásával megszűnt az egyetlen bevételi forrása, addig a köztévé Fábry Sándorral állítólag hatalmas gázsiról tárgyal.

Az MTV elbocsátott alkalmazottainál kiverte a biztosítékot a hír, miszerint a köztévé Fábry Sándorral tárgyal. Bár a Hír24 az MTV kommunikációs igazgatójától korábban szerette volna megtudni, igaz-e ez a milliós fizetségről szóló hír, választ nem kaptunk. Csupán azt erősítették meg hivatalosan, hogy valóban tárgyalnak a showmannal – mint ahogyan arról tegnap elsőként beszámoltunk.


Fotó: RTL Klub / Sajtóklub / Bársony Bence

Nem csoda, hogy a volt MTV-sek háborognak, hiszen Fábryval ellentétben sokan igencsak nagy bajba kerültek azzal, hogy megszüntették munkaviszonyukat, ráadásul éppen gazdasági okokra hivatkozva. Persze az is csípi a szemüket, hogy a dumagép egyszer már eligazolt műsorával a köztévétől, ám ez a nagyfőnökök közül senkit nem zavar.

„Kíváncsi vagyok, hogy nekünk megbocsátanák-e, ha hűtlenül hátat fordítanánk az MTV-nek? – teszi fel jogosan a kérdést az egyik kétgyerekes édesanya, aki épp most vár felmondólevelére. – Én évtizedek óta a tévénél dolgozom, végigjártam a ranglétrát. Most is olyan alacsony a fizetésem, hogy abból nem tudom eltartani a gyerekeimet. Folyamatosan két munkahelyen dolgozom. Nem én vagyok az egyetlen. A kollégáim jelentős része az MTV mellett máshol is vállalt munkát, hogy ne halljon éhen a család. Ám úgy tűnik, ennek is vége, most már nekem is mennem kell. Hetek óta lebegtetik, maradhatok, vagy sem. Teljesen kivannak az idegeim. Az csak olaj a tűzre, hogy közben meg a Fábryval tárgyalnak. Erre futja az MTV-nek?”

„A fejesek azt mondják, hogy Fábry majd hozza a nagy nézettséget, ezért ragaszkodnak a szerződtetéséhez. Mi nem hiszünk a csodákban. Ő sem a megváltó, kétlem, hogy rendbe tudná tenni, ami most nem működik. Szerintem pár hónap múlva majd a falba verik a fejüket, akik fogták Fábry kezét a szerződés aláírásakor” – mondta egy másik MTV dolgozó, akinek hetekkel ezelőtt kellett távoznia munkahelyéről.

Az érthető okokból neve elhallgatását kérő informátorunk azt is elmondta, bár egyelőre nem figyelmeztették a tévéseket, de a székházában senki nem meri hangosan gyalázni Fábryt. Inkább mindenki hallgat, pedig a legtöbbekből ellenérzést vált ki ez a helyzet. Mint mondják, nem feltétlenül a showman ellen lázadoznak, ha másról keringene hasonló pletyka a köztévében, ugyanúgy elleneznék, hogy milliós gázsiért szerződtessék, miközben ezzel egy időben pedig százakat bocsátanak el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik