Belföld

Deutsch készítheti az ugróiskolát

Úgy tudjuk, nem a mostani volt az első eset, hogy Lomnici Zoltánt letiltották a köztelevízióból.

Nagyon záros határidőn belül lezárul a vizsgálat a Lomnici Zoltánt kiretusáló tévések ügyében – közölte az FN24-gyel Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója. Szerinte a komoly szakmai hibasorozat nyomán nem maradhat el a felelősségre vonás.

Szabó – lapunkon keresztül – újra elnézést kért a Legfelsőbb Bíróság volt elnökétől a történtek miatt.

Az MTI Hírcentrum vezetője nem akart ugyan nyilatkozni az ügyben – mivel az érintettek az MTVA alkalmazottai –, annyit azonban közölt, hogy megdöbbent a történteken. „Nem gondoltam volna, hogy ilyen előfordulhat. Az ominózus adást a feleségemmel néztem, kértem is, hogy csípjen meg, mert ezt nem hiszem el” – mondta Élő Gábor.

A Hír24-nek nyilatkozó köztévések egybehangzóan állítják, hogy komoly vita volt a newsroomban a teendőkről. Ezek után a riporter szólt a vágónak, hogy „csináljon valamit, mert ez az utasítás”, majd tovább rohant egy másik eseményre.

Úgy tudjuk, hogy a híradó aznapi szerkesztője nem látta adásba kerülés előtt az anyagot. Az adás alatt pedig a feliratokkal volt elfoglalva, ezért akkor sem vette észre az újabb sajtótörténeti eseményt. A Hír24 úgy tudja, hogy tegnap este szóltak a szereplőknek, adjanak számot a történtekről.

Értesülésünk szerint korábban is előfordult már, hogy a Legfelsőbb Bíróság volt elnökét letiltották a köztévé híradójából: utasították a szerkesztőt, hogy egy nyilvános eseményről készült felvételen ne látszódjon Lomnici Zoltán.

Egy szakértő lapunknak azt mondta, hogy ilyen esetben gyorsabb és egyszerűbb megoldás az, ha retusálás helyett belenagyítanak a képbe, és azt úgy pozicionálják, hogy a nem kívánt személy ne látszódjon.

A pártok sem mentek el szó nélkül a hírhamisítás mellett, a fideszes Deutsch Tamás ugróiskolát rajzol az MTI elé, ha a közmédia nem bocsátja el a Lomnici Zoltánt kiretusáló, egyelőre ismeretlen tévéseket.

Az MSZP felszólítja Szalai Annamáriát, az NMHH elnökét, hogy a rá ruházott jogkörénél fogva haladéktalanul vizsgálja ki: a Magyar Televízió és a Duna Televízió hírműsoraiért felelős vezetői saját hatáskörben, vagy felső utasításra döntöttek a híranyag meghamisítása mellett, illetve van egy olyan főnöki ”iránymutatás”, hogy Lomnici ”nemkívánatos” személy a közmédiumok hírműsoraiban?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik